Valamiért az Amnesty Internationalt is büntetik
A környezetvédők csak gazdasági kárt okoznak!
El tudja képzelni, hogy ezzel a felütéssel le lehet állítani a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek pénzügyi támogatását? Megtörtént.
2014.06.19 18:25MTIAz indiai kormány egy titkos nyomozati anyagra támaszkodva zárolta a környezetvédő szervezetek külföldről érkező támogatásának a kifizetését, mert állítólag a hazai össztermék (GDP) 3 százalékáig terjedő kárt okoznak a tevékenységükkel. Az érintettek cáfolnak.
Főként a szennyező iparágak ellen kampányoló szervezetek, így a Greenpeace, az Action Aid és valamiért az Amnesty International jogvédői is köztük vannak. A belügyminisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó a beszámoló létét, amely azonban kiszivárgott, és India-szerte heves vitákat váltott ki a sajtóban. Az amerikai hírügynökség hozzájutott egy példányhoz.
A sajtó szerint az indiai központi nyomozó iroda az új kormánynak küldött jelentésében azt állítja, hogy e társadalmi szervezetek "India rossz hírét keltik, és a nyugati kormányok külpolitikai céljait szolgálják". Az iroda különösen az atomerőművek, uránbányák, széntüzelésű erőművek, génmódosított gabonanövények és az elektrohulladék elleni tömegtüntetések szervezése miatt bírálta a szervezeteket.
Noha a belügyi tárca nem ismeri el a jelentés létét, egy szóvivő csütörtökön elismerte: a múlt héten levélben utasították az indiai központi bankot, hogy tartsa vissza az Indiában bejegyzett civil szervezeteknek szánt összes külföldi pénzügyi hozzájárulást, amíg a minisztérium nem tisztázza, hogy évente mennyi pénz érkezik Indiába ilyen célokra, és hogyan költik el.
Aktivisták és a megnevezett csoportok tagjai nevetségesnek tartják a vádakat. "Ez egy lejárató kampánynak tűnik, amely utat nyit a projektek elhamarkodott lezárásának, és a civil társadalom elleni önkényes akciónak" - mondta a Greenpeace indiai ügyvezető igazgatója.
A szervezet kommunikációs vezetője hozzátette: "ezek a taktikák nem fogják megakadályozni a Greenpeace-t abban, hogy továbbra is kiálljon igazáért a hatalommal szemben, és felvesse a jelenlegi és jövő generációk számára lényeges környezetvédelmi kérdéseket".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06