Hét-nyolc hónap múlva jelenik meg
A környezetvédelemről ír enciklikát a pápa
A klímaváltozás, a környezet védelme és ezeknek a szegénységre gyakorolt hatása lesz a témája Ferenc pápa következő enciklikájának, amely hét-nyolc hónap múlva jelenik meg.
2014.05.23 14:47MTI
Ferenc pápa az olasz püspöki karnak (Cei) a Vatikánban tartott éves közgyűlésén, az egyik zárt ajtók mögötti találkozón beszélt a "zöld enciklikáról", amely 2015 elejére készülhet el - tudta meg a La Stampa című olasz napilap mindig jól értesült vatikáni tudósítója.
Ferenc pápa a tavalyi megválasztása utáni beiktatási szentmisén beszélt először arról, hogy az embereknek, mindenekelőtt a politikai és gazdasági élet vezetőinek a "teremtett világ őreinek kell lenni".
Azóta az egyházfő számos beszédében szorgalmazta a környezet védelmét a Föld természetes forrásainak a kapzsiságtól vezetett és féktelen kizsákmányolására figyelmeztetve.
A környezetvédelemről tervezett enciklikára Ferenc pápa Áder János magyar államfő tavaly szeptemberi, majd Francois Hollande francia elnök idei januári vatikáni látogatása alkalmával is utalt.
Az enciklika aktualitását erősíti, hogy 2015-ben Párizsban világkonferenciát rendeznek a globális klímaváltozásról,és a jövő május elsején kezdődő Expo 2015 milánói világkiállítás témája is a bolygó táplálék- és energiaforrásai lesznek.
Ferenc pápa és XVI. Benedek közösen írt enciklikája, A hit fénye (Lumen fidei) tavaly június 29-én jelent meg. Ennek szövegét a nyugalmazott pápa kezdte el írni. November 24-én jelent meg Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása, amely az egyházról és a hitről szólt.
A zöld enciklika lesz Ferenc pápa első saját enciklikája. Az enciklika (litterae encyclicae – epistulae encyclicae) a római katolikus egyház fejének egy meghatározott témát feldolgozó körlevele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06