Defláció: okok és károk

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: miért baj, ha többet ér a pénzünk?

Magyarországon még csak most ismerkedünk a defláció fogalmával, ám a pénz javulása legalább akkora károkat okoz, mint felpörgő romlása. De miért?

_{2014.06.14 09:05MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

_{Forrás: Wikipedia}

Európa több gazdaságában is jelentősen lelassult az infláció, és elemzők szerint nem biztos, hogy az eurójegybank (EKB) múlt héten bejelentett monetáris lépései elégségesnek bizonyulnak az euróövezetet fenyegető deflációs kockázat kivédéséhez.

Magyarországon is várhatóan hosszabb ideig zéró közelében marad az infláció, deflációs kockázat azonban nem fenyegeti a gazdaságot, a félelmeket a 2,5 százalékos éves szintű maginfláció, a belföldi kereslet élénkülése és a háztartások bővülő fogyasztása egyértelműen eloszlatja.

A gazdaságban a defláció az a jelenség, amikor az árak csökkennek, mindenekelőtt a statisztikai hivatalok által számított fogyasztói kosárban lévő áruk ára esik az átlag szintjén valamilyen viszonyítási ponthoz képest. A gazdaság hibás állapotát jelzi a defláció akkor, ha az egy évvel korábbi szinthez képest alacsonyabbak a fogyasztói árak, mégpedig tartósan, hónapokon vagy éveken át.

A közgazdasági elméletek nagyjából megegyeznek abban, hogy a defláció - csakúgy, mint az általános drágulás, az infláció - kereslet és kínálat kérdése.

Ha az áruk és szolgáltatások kereslete nő, csak valamivel lassabban, mint a kínálat, akkor ez ebből származó esetleges defláció nem okoz bajt. Ez volt a helyzet az Egyesült Államokban az 1870-es évektől körülbelül 1900-ig, amikor a műszaki fejlődés és a szállítási költségek csökkenése lenyomta az árakat, annak ellenére, hogy a kereslet nőtt. Ez a kombináció azonban nagyon ritka.

A Japánban 1990-től majdnem húsz évig tartó deflációt, az euróövezetben jelenleg deflációval fenyegető inflációlassulást más okozta és okozza: a kereslettel van a baj, a kereslet hiányzik.

Már a 2008-ban kitört gazdasági világválság előtt látszott, hogy a tőke, a versenyképesség jelszavával, igyekszik korlátozni a béreket, fizetéseket. Az exportérdekű versenyképességi verseny bajnokánál, Németországban már 2000 és 2008 között a legtöbb évben csökkent az alkalmazottak reálkeresete, azaz nominális keresete inflációval kiigazítva. A válságot követő kisebb infláció egy darabig ellensúlyozta a reálbércsökkenést, de tavaly ismét csökkentek a bérek-fizetések Németországban reálértéken.

Fejlett országokban, így az euróövezetben is, a hazai össztermék (GDP) mintegy 70 százalékát adja a lakossági fogyasztás keresleti oldalon, ez tehát a sorsdöntő. Ha a lakossági kereslet stagnál vagy csökken, akkor az árak szükségképp szintén csökkennek, és beindulhat a deflációs spirál. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók, akár mert eleve nincs pénzük, akár mert reménykednek a további áresésben, elhalasztják vásárlásaikat, amitől még inkább csökkenhetnek az árak.

Ez látszatra remek - ki ne örülne állandóan csökkenő áraknak -, de a valóság más. A defláció látszólag növeli ugyan a forgalomban lévő pénz értékét, mégis nagy bajt okoz: a termelők, szolgáltatók profitja csökken vagy veszteségbe fordul, a beruházások, fejlesztések megfizethetetlenné, a hitel kitermelhetetlenné válik, és közben az államadósság értéke is nő, a törlesztés nehezebbé válik.

A központi bankok a kamat csökkentésével, sőt, bankóprés beindításával próbálják ellensúlyozni a deflációt. A siker eleve kétes, mert ha defláció van, akkor még nulla nominális kamat mellett is lehetséges magas reálkamat, másfelől ez csak tüneti kezelés, hiszen nem orvosolja az alapvető okot: a fogyasztók szűkös jövedelemalakulását és az ebből következő alacsony vagy épp csökkenő áru- és szolgáltatáskeresletet.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter