Segített a Valutaalap
Nőtt az ukrán devizatartalék
Ukrajna devizatartaléka emelkedett május végére az egy hónappal korábbi szintről, először jegyeztek fel növekedést az idén.
2014.06.07 15:18MTISztepan Kubiv az ukrán központi bank elnöke azt mondta, hogy a devizatartalék 17,9 milliárd dollárra emelkedett az április végi 14,23 milliárd dollárról.
A jegybank vezetője rámutatott arra, hogy a devizatartalék bővülése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének és a kormány kölcsönfelvételeinek az eredménye.
Az IMF végrehajtó tanácsa április végén hagyta jóvá az Ukrajnának két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot. Ennek első, 3,2 milliárd dolláros részletét május 7-én utalták át.
Az ukrán jegybank korábban azt közölte, hogy nem költ a hrivnya támogatására a devizatartalékból annak ellenére, hogy a nemzeti valuta gyengülését várja egész évben.
Ukrajna devizatartaléka 2013 végén 20,42 milliárd dollár volt.
Az ukrán központi bank május végén közölt adatai szerint az ukrán államadósság április elején 65 894 milliárd dollár volt, szemben a múlt év végi 73 110 milliárd dollárral.
Tavaly az ukrán államadósság 8,6 milliárd dollárral, csaknem 13 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


