Aer Lingus
Harmincezer utast érintett az ír utaskísérők pénteki sztrájkja
Nyolcszáz utaskísérő tartott huszonnégy órás sztrájkot pénteken Írországban azt követelve, hogy ugyanúgy illesse meg őket a három pihenőnap öt egymást követő munkanap után, mint az ír légitársaság pilótáit.
2014.05.31 11:25MTI
A sztrájk harmincezer utast érintett, és több mint kétszáz járatot kellett törölni Dublinban, és további két repülőtéren, Corkban és Shannonban.
A légitársaság feleslegesnek minősítette a munkabeszüntetést, az Impact nevű szakszervezet viszont további akciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem teljesül követelésük.
A légikísérők követhetetlen, kaotikus munkabeosztásról panaszkodnak, amelynek hátrányos hatásait végső soron a légitársaság szenvedi meg - áll a szakszervezetnek a vég vezetőjéhez címzett levelében.
Az Aer Lingus viszont úgy nyilatkozott, hogy szinte a fedélzeti dolgozók élvezik az országban a legkedvezőbb munkakörülményeket. A dolgozók által kért munkabeosztási terv pedig jelentősen megnövelné a cég kiadásait. Sőt, a társaság a múlt héten azt a lehetőséget is felvetette, hogy a munkavállalók által követelt munkabeosztás megvalósítása egyben azzal járna, hogy a transzatlanti járatainak bázisát az USA-ba kellene telepítenie, így háromszázan vesztenék el munkájukat.
A sztrájk ellen a közlekedési miniszter is felszólított pénteken.
Az Aer Lingus részvényei több mint öt százalékos eséssel reagáltak a munkabeszüntetés hírére a londoni tőzsdén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06