Duna House
Felgyorsult az ingatlanok eladása áprilisban
Vidéken 7 százalékkal 190 napra csökkent az értékesítés ideje, Budapesten 21 százalékkal javult a mutató 139 napra.
2014.05.16 11:47MTI
Áprilisban gyorsabban keltek el az eladó ingatlanok, mint egy hónappal korábban a Duna House adatai szerint, ami az ingatlanpiac fellendülésére utalhat - közölte a Duna House pénteken.
A Duna House a márciusban és áprilisban eladott ingatlanok értékesítési idejének összehasonlításával megállapította, hogy míg márciusban átlagosan 192 nap alatt kelt el egy ingatlan, addig áprilisban 170 nap alatt.
Vidéken 7 százalékkal 190 napra csökkent az értékesítés ideje, Budapesten 21 százalékkal javult a mutató 139 napra.
A korábban már bemutatott, és a növekedés jeleit sejtető adatok közül kiemelik, hogy nőtt az adás-vételek száma, magasabb a kereslet, mint tavaly bármikor, csökken az alku mértéke és nő a hitelfelvételi kedv.
A cég közleménye szerint ezeket az adatokat azóta több piaci szereplő is megerősítette, sőt a KSH javuló építési kedvről is beszámolt. Az ingatlan franchise hálózat elemzői erős májusi forgalomra számítanak, és ha kitart a lendület, akkor véleményük szerint az első negyedév stagnálása után a következő időszakban elindulhat az árak óvatos emelkedése is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06