Hatalmas segélycsomaggal érkezett a miniszterelnök
Kína bőkezűen jótékonykodik Afrikában
Tizenkét milliárd dolláros segélycsomaggal érkezett Li Ko-csiang kínai miniszterelnök Afrikába, amit ő maga jelentett be Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában, az Afrikai Unió székhelyén.
2014.05.05 17:14MTI
freedigitalphotos.net/James Barker
Ezzel együtt megígérte a fekete kontinensnek szánt hitelkeret 10 milliárd dollárral történő bővítését, továbbá a Kína-Afrika Fejlesztési Alap kiegészítését 2 és 5 milliárd dollár közötti összeggel. Li a fejlett kínai technológia átadására is ígéretet tett, ahogyan annak az "álomnak" a megvalósításáról is beszélt, hogy valamennyi afrikai fővárost gyorsvasút kötné össze.
Azt is mondta, a térségi légi közlekedés bővítésére is ösztönzik a kínai vállalatokat. A kínai kormányfő, aki négy országot érintő - első - afrikai körútjának első állomásán tartott beszédet, a "csomagból" még egy 100 millió dolláros "csekket" is előhúzott, amit kormánya az afrikai vadvilág védelmére szánt.
Bejelentette, hogy 2 ezer mezőgazdasági technikus és menedzser képzését is vállalják öt éven belül. Li arra számít, hogy a kínai-afrikai kereskedelmi forgalom a tavalyi 210 milliárd dollárról 2020-ra elérheti az évi 400 milliárd dollárt.
A további együttműködés négy alapelveként az egymás iránti őszinteséget és egyenlőséget, a kölcsönös támogatást és bizalmat, a fejlesztés lehetőségeinek közös keresését és a megújulásra törekvést nevezte meg.
A kínai kormányfő korábban Etiópiának elsősorban elektromos hálózatának és úthálózatának fejlesztését ígérte meg, s ezekkel kapcsolatban már szerződéseket is aláírtak.
A többi megállapodás elsősorban a mezőgazdaságot és az iparosítást szolgálja. Etiópia első autópályának építése és a fővárosi kötött pályás tömegközlekedési rendszerének a kialakítása is kínai érdekeltséggel történt, illetve történik. Utóbbiba a China Railway Engineering Corp 475 millió dollárt fektetett, jövőre tesztelik.
Kína immár öt éve Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere, 2013-ra a kínai működőtőke befektetések értéke itt elérte a 25 milliárd dollárt. A kontinensen több mint 2500 vállalat van jelen a gyáripartól a távközlésen át a pénzügyi szektorig, 100 ezernél több embert foglalkoztatva.
Afrikában 2200 kilométer vasút és 3500 kilométer közút készült kínai közreműködéssel. Pekinget a nyugati média gyakran újgyarmatosítással vádolja, mondván Afrika természeti forrásai, ásványi kincsei, olaja miatt fordít megkülönböztetett figyelmet a kontinens iránt. Ám a kínai vezetés és gyakran maguk az afrikai államok is ezt rendre visszautasítják.
Ezt tette a kormányfő is elutazása előtt, amikor kijelentette, "Kína, sosem fog a gyarmatosítás útjára lépni, ahogyan azt más országok tették, s újra felbukkanni sem engedi a múltban gyökerező kolonializmust Afrikában".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


