Közel ezer kárt jelentettek
Már jelentkeznek a hétvégi viharok károsultjai a biztosítóknál
A nagyobb biztosítóknál - egyenként - közel ezer kárt jelentettek az ügyfelek eddig a hétvégi viharok után, legtöbb kár az ország középső és déli részén keletkezett.
2014.05.05 16:19MTI
A lakásbiztosítási piacot vezető Aegon Magyarországhoz hétfő délután 2 óráig 950 kárbejelentés érkezett, a becsült kár 90 millió forint, így egy kárra átlagosan 95 ezer forint jut. A legtöbb bejelentés Budapestről, valamint Pest és Baranya megyéből érkezett, de országszerte okozott károkat a vihar.
A viharos, esős időjárás következtében kidőlt fák és a nagy mennyiségű eső is több helyen okozott károkat. Például Tamásiban és Barcson utak váltak járhatatlanná, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig leszakadt elektromos vezeték és villámcsapás okozott tüzet.
Az Allianz Hungáriához hétfőn délig 700 bejelentés érkezett, ezek becsült összege 50 millió forint. A felhőszakadások miatt Somogy és Pest megyében is előfordult, hogy utcákat és pincéket öntött el az esővíz. A zivatarok körzetében villámcsapások is megjelentek.
A felhőszakadásszerű esők mellett jelentős mennyiségű jégeső is hullott az ország több pontján. Így a Szabolcs megyei Tornyospálcán, a Heves megyei Verpeléten és Egerszóláton, a Hajdú-Bihar megyei Vekerd térségében és a Pest megyei Csemő térségében - áll a biztosító közleményében.
A Groupama Garancia Biztosítóhoz hétfő délutánig 861 bejelentés érkezett, ezek értéke már elérte a 60 millió forintot, de folyamatosan növekszik. A kárszámok megyei rangsora: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Pest megye. A Generali Biztosítóhoz 836 időjárással összefüggő kárbejelentés érkezett, ezek becsült értéke 74 millió forint.
A bejelentések több mint fele viharkár, ezekre már több mint egymillió forintot - gyorsított eljárásban - ki is fizetett a biztosító. Ezt követik a villámkárok, a jég okozta károk, valamint a tetőbeázások és a felhőszakadás okozta károk.
A legtöbb elemi kárbejelentés Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezett, de jelentősek a károk Budapesten is. A leginkább érintett települések: Budapest, Szeged és Pécs.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06