Devizahitel
Újraszámolhatják a bankoknál lévő hiteltartozásokat
Akár az is előfordulhat, hogy a bírósági és a jogalkotási folyamat végén a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel.
2014.04.26 10:45MTI
Freedigitalphotos suphakit73
A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a májusi alakuló ülésen szavazhat az Országgyűlés - mondta Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a lap szombati cikke szerint közölte: a tiltás a devizaprobléma rendezéséig érvényben marad, s előfordulhat, hogy a folyamat végén a bankoknak újra kell számolniuk a tartozások összegét.
A luxemburgi székhelyű Európai Bíróság április 30-án határoz az úgynevezett Kásler-perben, és az uniós döntés után már csak arra lesz szükség, hogy a Kúria kiegészítse a devizaügyben meghozott decemberi, egyelőre csonka jogegységi határozatát. A szaktárca reményei szerint az uniós fórum azt mondja majd ki, hogy a magyar bíróság megvizsgálhatja a devizakölcsön-szerződések egyes elemeit, és dönthet azok tisztességtelenségéről is.
A politikus szerint a hazai és külföldi ítélkező fórumok még hiányzó állásfoglalásai fontos tényezőkre mutathatnak rá az árfolyamrés vagy a kamatemelés ügyében. Akár az is előfordulhat, hogy a bírósági és a jogalkotási folyamat végén a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel. A fejlemények, a döntések nyomán pontosításra szorulhat, mekkora is voltaképpen a hitelfelvevők devizában nyilvántartott adóssága - mondta az államtitkár.
A kilakoltatási moratórium mostani meghosszabbítása azért is lényeges, mert kiderülhet, hogy a lakásuk elhagyására kényszerülő adósok tartozása kisebb a végrehajtási lapon szereplő összegnél - tette hozzá Rétvári Bence.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


