A neten már elérhetők
Nébih-tájékoztató a nanotechnológiával gyártott élelmiszerekről
A nanotechnológiával gyártott élelmiszerekről készített lakossági tájékoztatót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mert bár a magyarországi üzletekben még nem forgalmaznak ilyen élelmiszereket, az interneten már elérhetők nano-termékként reklámozott étrend-kiegészítők.
2014.03.24 15:56MTI
A Nébih hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: az Európai Parlament nemrég elutasította a nanoanyagok definíciójára benyújtott bizottsági javaslatot, mivel a jelölési követelmény nem terjedt volna ki azokra a már fogyasztott adalékanyagokra, amelyek esetleg nanoanyagoknak tekinthetők.
A tájékoztatás szerint, bár a hazai és európai üzletekben egyelőre ugyan nem forgalmaznak nanotechnológiával gyártott élelmiszert, azonban annak gyors terjedése miatt nem árt időben megismerni az új technológiát; ebben nyújt segítséget a Nébih legújabb lakossági tájékoztatója, amely a hivatal honlapján érhető el.
A Nébih kifejti: a nanotechnológia napjainkra az elektronikától kezdve a gyógyszeriparon át egészen az élelmiszeriparig csaknem valamennyi ágazatban megjelent.
A méter milliárdnyi részénél is kisebb részecskék segítségével könnyebb, olcsóbb, hosszabb ideig eltartható termékek állíthatók elő, ezáltal - a technológia támogatói szerint - alkalmazásuk hozzájárulhat a világ fenntartható fejlődéséhez.
Az élelmiszeripar területén elsősorban az erősebb és könnyebb csomagolóanyagok, valamint az élelmiszerbiztonság területén hozhat előrelépést a technológia.
Antibakteriális, a mikrobákat elpusztító csomagolóanyagoknak köszönhetően az élelmiszerek hosszabb ideig eltarthatóvá válnak, az intelligens, nano-jelzőrendszert tartalmazó csomagolóanyagok pedig akár színelváltozással is jelezhetik egy élelmiszer romlás okozta gázképződését.
A Nébihnek nincs tudomása arról, hogy nanotechnológiával gyártott élelmiszert forgalmaznának a hazai, illetve európai üzletekben, az interneten azonban már elérhetők nano-termékként reklámozott étrend-kiegészítők.
Az, hogy egy termék nanoanyagot tartalmaz, a fogyasztó számára nem látható, nem érzékelhető. Az élelmiszerek jelöléséről szóló rendelet azonban előírja, hogy a technológia alkalmazását a gyártónak a terméken jeleznie kell, például a "nano" szó megjelenítésével annak nevében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06