Újra
Sztrájkra készülnek a Lufthansa pilótái
Magasabb fizetést és a korkedvezményes nyugdíj lehetőségének fenntartását követelik.
2014.03.21 19:25MTI
Az 5400 pilótát tömörítő Vereinigunk Cockpit (VC) szakszervezet 90 százaléka szavazott a munkabeszüntetés mellett. Thomas von Sturm főtárgyaló a hírügynökségnek azt mondta, nagyon türelmesek voltak a tárgyalásokon, de a türelmük elfogyott.
Konkrét időpontot egyelőre nem adtak meg, hogy a Lufthansa új ajánlatot tudjon tenni a szakszervezetnek, de nem húsvétkor szüntetnék be a munkát. A szakszervezet a sztrájk előtt 48 órával be fogja jelenteni annak pontos időpontját.
A Lufthansa SCORE elnevezésű reorganizációs programja közepén tart, ennek lényege, hogy az üzemi eredményt a 2011-eshez képest 1,5 százalékkal emeljék, főként a hatékonyság növelésével. Ennek része a fizetésekről való megállapodás is, a földi kiszolgáló személyzettel, légiutas-kísérőkkel már megállapodtak, de a pilótákkal még nem.
A jelenlegi tárgyalások a fizetésemelésekkel és a korkedvezményes nyugdíjba vonulással kapcsolatos. Az Európai Bíróság döntése értelmében a nyugdíjkorhatár 65 év, a légitársaság pedig felmondta a korábbi, korkedvezményes nyugdíjba vonulásra vonatkozó megállapodást. A szakszervezet azonban úgy látja, hogy pilóták munkája nagyon stresszes, ezért továbbra is biztosítani kellene a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét.
A Lufthansa a bejelentésre úgy reagált: nincs új ajánlatuk a szakszervezetek számára, és arra kérik az érdekképviseletet, hogy újra üljenek tárgyalóasztalhoz.
A pilóták legutóbb 2010-ben sztrájkoltak a német légicégnél, akkor több száz járatot kellett törölni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06