Kevesebb feltétel
Könnyebb lesz a játékkaszinó engedélyezése
Enyhít a játékkaszinó koncesszió engedélyezési szabályain egy pénteken megjelent nemzetgazdasági miniszteri utasítás: ez alapján csak az 500 ezer forint feletti köztartozás, illetve adóhatósági végrehajtás a kizáró ok.
2014.03.21 18:46MTIEddig a pályázatokat vizsgáló döntés-előkészítő bizottságnak ki kellett szűrnie azokat a pályázókat, amelyek akár egyszer 30 napon túli fizetési késedelembe estek az adóhatóságnál. A pályázó egyik bankszámláján sem lehetett adóhatósági beszedési megbízás, illetve a működése során nem indulhatott ellene végrehajtási eljárás.
A pénteki Hivatalos Értesítőben megjelent, szombattól hatályos utasítás alapján mostantól alkalmas koncesszornak az a pályázó is, amely az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 500 ezer forintot meghaladó közteherre vonatkozó bevallási és fizetési kötelezettségének eleget tett, és egyszer sem esett ilyen kötelezettsége teljesítésével kilencven napot meghaladó késedelembe.
A másik enyhítés szerint megfelelő a pályázó, ha egyik bankszámláján sem volt 500 ezer forintot meghaladó azonnali beszedési megbízás az adóhatóság részéről, illetve működése során nem indult ellene 500 ezer forintot meghaladó végrehajtási eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


