Tisztul a környék a Duna felé
Bontják már a volt Ipari Minisztériumot
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának szimbolikus közreműködésével megkezdődött a Margit körúti volt Ipari Minisztérium bontása csütörtökön.
2014.03.13 10:44MTIVarga Mihály hangsúlyozta: a kormány határozata után egy évvel kezdődik meg a munka, de közben rendezni kellett az épület és a telek tulajdonjogát, és meg kellett tervezni az irodaház bontását.
A bontást követően megnyílik az a szélcsatorna, amely a Duna felé kitisztítja a környéket - tette hozzá a miniszter, kiemelve: egyelőre nem lesz útlezárás a bontás miatt.
A bontást a Swietelsky végzi. Halmai Zoltán, a beruházást végző Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy először kibontják a homlokzatból az alumínium függönyfalakat, a belső nyílászárókat és az elektromos vezetékeket.
Az épület mögött már ott állnak a szelektív gyűjtő konténerek. Amikor már csak a csupasz vasbeton szerkezet marad, akkor azt egy speciális harapó géppel bontják el. A vasbetont nem a helyszínen darálják össze, hanem a lerakóhelyen - tette hozzá az ügyvezető.
A bontás júniusi befejezése után még két használaton kívüli épület marad a területen, ahol közparkot alakítanak ki. Mint Varga Mihály korábban elmondta, a volt gyári csarnok és az úgynevezett melegpörgető épületének hasznosítására sok jó megoldás érkezett a Széllkapu ötletpályázatra, és az építészek ezekről még nem döntöttek.
A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. 2014 januárjában írt ki ötletpályázatot a Margit körút, Kis Rókus utca, Fény utca és a Mammut II. bevásárlóközpont által határolt terület rehabilitációjára.
A lebontás előtt álló épület helyén létesítendő közpark funkcióira vonatkozó elképzeléseit bárki beküldhette, a civilek és az építészek külön kategóriában versenyeztek. A kiírásra több mint 200 pályamű érkezett a február 24-i határidőig, amelyből 23-at díjazott a zsűri.
Incze Zsolt, a Millenáris park vezetője a díjátadón úgy fogalmazott: "a legjobb pályázatokból összeállított, lehető legszélesebb merítést próbáljuk továbbgondolásra javasolni a későbbi építészeti tervpályázat kiírásakor".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06