Végképp eltörölni
Lebontják az őszödi üdülőt
Az üdülőfelújítási program részeként gyermekek, nagycsaládosok, fogyatékkal élők pihenésére is alkalmas tábor épül a balatonőszödi kormányüdülő helyén.
2014.03.08 08:55MTI
Az Erzsébet-prgram végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek elmondta: egy tavalyi törvénymódosítás értelmében az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. gondozásába került több állami ingatlan, köztük az őszödi létesítmény és a zánkai gyermektábor. Az utóbbinál a rekonstrukció már elkezdődött. A cél az, hogy elsősorban az Erzsébet-program részeként szervezett táborokra és szociális üdülésekre alkalmas üdülőhálózatot építsenek ki.
A miniszteri biztos a lap szombati számában a szociális üdültetés pénzügyi hátterét biztosító Erzsébet-utalvány eredményeiről elmondta: az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. több mint 120 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami megfelel a célkitűzéseknek. Az utalványok kétharmada a piaci szféra dolgozóihoz, egyharmada az állami szektor alkalmazottjaihoz került. Hozzátette, idén is hasonló eredményekre számítanak.
Az utalványrendszer miatt kezdődött uniós eljárást firtató kérdésre Guller Zoltán közölte: az ügy tavaly nyár óta az Európai Bizottságnál van, de azóta nem érkezett megkeresés ezzel kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


