Félnek, hogy lemaradnak
Reformokat vár a német iparszövetség
Reformokat vár el a berlini vezetéstől a német iparszövetség (BDI), amely szerint Németország lemarad, ha a kormány továbbra is lényegtelen dolgokkal fecséreli az idejét.
2014.03.11 20:59MTIA konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) közös kormányának nincsenek "távlati tervei, projektjei a német ipari termelőbázis fejlesztésére" - mondta egy keddi interjúban Ulrich Grillo, a befolyásos érdekképviselet vezetője.
Hiányoznak a beruházások ösztönzését és az ország tőkevonzó képességének erősítését célzó lépések, és a kormány a lakosság elöregedéséből fakadó "hatalmas demográfiai kihívásokkal" sem foglalkozik az ügy súlyának megfelelően - mondta a BDI elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
A Merkel-kormány a mélyreható reformok helyett a női kvótával, a minimálbér bevezetésével és nyugdíjkedvezmények kidolgozásával tölti az időt, miközben az ország a beruházásokban és az innovációban egyre hátrébb szorul a nemzetközi mezőnyben.
Ráadásul a kormány szűklátókörű intézkedései miatt még nagyobb lehet a lemaradás. Elfogadták például azt, hogy 45 évi járulékfizetés után a fokozatosan 67 évre emelkedő nyugdíjkorhatár előtt 4 évvel, már 63 évesen nyugdíjba lehet majd vonulni, pedig az elöregedés és a munkaerőhiány miatt Németország nem engedheti meg magának, hogy "bárkit is nyugállományba helyezzenek ennyire korán" - fejtette ki Ulrich Grillo.
Azzal kapcsolatban, hogy az makrogazdasági adatok nem támasztják alá félelmeit, azt mondta, hogy "jelenleg valóban nagyon jól megy Németországnak", hiszen például soha nem volt olyan sok embernek állása, mint most, de a kedvező képet mutató adatok eltakarják a gondokat, amelyek 5-10 év múlva súlyos válságot okozhatnak, ha nem lépnek időben.
Ezért nagyobb időtávot átfogó elképzelésekre, egy "Agenda 2030-ra" van szükség - mondta a német iparvállalatok érdekképviseletének vezetője, utalva a kétezres évek elején kidolgozott Agenda 2010 nevű tervre, amely számos szakértő szerint a jelenlegi gazdasági sikerek alapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06