Gyorsabb növekedés kell
Románia csak gazdasági felzárkózás után csatlakozik az euróövezethez
Románia gazdaságának évente legalább 2 százalékponttal gyorsabban kell nőnie az euróövezet átlagánál ahhoz, hogy tízéves távlatban bevezethesse a közös valutát.
2014.03.02 16:58MTI
"Évente 3-4 százalékos gazdasági növekedés kell ahhoz, hogy értelmes időtávon belül megfelelően felzárkózzunk. Ha a felzárkózás stagnál, vagyis ha évi 2 százalék körül állandósul a gazdasági növekedésünk, miközben az euróövezeté ugyanígy nő, akkor azt hiszem, az ügy le van zárva" - idézte Ionut Domitrut, a román költségvetési tanács elnökét az Agerpress hírügynökség.
"Számunkra a legnehezebb csatlakozási feltétel a felzárkózás. Az egy főre jutó román GDP az euróövezeti átlagnak körülbelül a 45 százaléka, elég messze a szükségestől. Az euróövezetbe eddig belépett legszegényebb ország Lettország volt: idén januári taggá válásakor az egy főre jutó GDP ott az euróövezeti átlagnak körülbelül a 62 százaléka" - mondta Dumitru.
Románia hazai összterméke (GDP) az EU statisztikai hivatalának adatai szerint az ország EU-csatlakozása, 2007 óta évente átlagosan majdnem 1,8 százalékkal nőtt, miközben az euróövezet átlagosan évi 0,2 százalékos növekedést ért el.
A román statisztikai hivatal előzetes becslése szerint Románia gazdasági növekedése tavaly 3,5 százalékra gyorsult a 2012-es 0,7 százalékról, közben az euróövezetben 0,4 százalékos visszaesést mért a 2012-es, 0,7 százalékos süllyedés után az EU statisztikai hivatala.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06