Ukrán válság
3 napon belül kellene 5 milliárd euró - amerikai pénzügyi szakértők Kijevben
1,3 milliárd eurót kell kifizetni a már leszállított orosz fölgázért, 870 millió eurót kell törleszteni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), eközben esedékes a nyugdíjak és az állami dolgozók bérének a kifizetése is.
2014.02.26 14:54MTI
Ukrajnának szombatig 5 milliárd euróra van szüksége ahhoz, hogy elkerülje a gazdasági összeomlást egy brit lapjelentés szerint, a Fehér Ház eközben pénzügyi szakértőket küldött Ukrajnába.
"Az új kijevi vezetők arra figyelmeztették a nyugati kormányokat, hogy Ukrajnának a következő három napban 5 milliárd eurót kell előteremtenie" - írta szerdai számában a The Times című lap nyugati diplomatákra hivatkozva, akik elkísérték a kedden Kijevben tárgyaló Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét.
A lap beszámolója szerint a nyugati diplomaták részletes listát kaptak arról, hogy milyen sürgős kiadásai vannak az ukrán költségvetésnek a hét végéig: 1,3 milliárd eurót kell kifizetni a már leszállított orosz fölgázért, 870 millió eurót kell törleszteni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), eközben esedékes a nyugdíjak és az állami dolgozók bérének a kifizetése is.
A szerdán Kijevben tárgyaló William Burns amerikai külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy a Fehér Ház pénzügyi szakértőket küldött Ukrajnába, hogy segítséget nyújtsanak az új kijevi vezetésnek kivezetni az országot a gazdasági válságból. A szakértők azt követően is Ukrajnában maradnak, hogy szerdán délután elutazik Kijevből az amerikai külügyminiszter-helyettes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


