Gödöllő
Akác-koalíció: legyen hungarikum a magyar akác és akácméz!
Az európai összterületen belül az akácállománynak több mint a fele Magyarországon található. Ha az 1700-as években nem telepítik be, akkor az Alföld bizonyos részei ma már teljesen elsivatagosodtak volna.
2014.02.07 12:46MTI
Forrás: MTI
A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményező dokumentumot írtak alá az Akác-koalíció tagjai Gödöllőn, a Szent István Egyetemen (SZIE) pénteken.
Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő, mint az Akác Koalíció nagykövete", köszöntőjében kiemelte: az együttműködők legfontosabb teendője annak megakadályozása, hogy az Európai Unió betilthassa az akácot. Az erről szóló viták a következő évre is áthúzódhatnak, s ezzel párhuzamosan az év második felében megkezdődik az unió erdészeti stratégiájáról szóló dokumentum vitája is - emlékeztetett.
Az idén januárban létrejött, szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, tudományos műhelyeket és felsőoktatási intézményeket tömörítő Akác-koalíció célja a hungarikummá nyilvánítás mellett, hogy fellépjen azokkal az uniós és hazai törekvésekkel szemben, amelyek az akác korlátozását, esetleges kiirtását eredményezhetik.
A képviselő felidézte, hogy az akácot támadók szerint az akác önmagában is veszélyes, mint nem őshonos növény. Ezt a logikát cáfolják a mai aláírók, akik között egyetemi karok, tudományos kutatóintézetek és számos érdekképviselet szerepel" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a tudomány és a közvélekedés kiáll az akác mellett.
Gyuricza Csaba, a SZIE mezőgazdaság- és környezettudományi kar dékánja megnyitójában arra hívta fel a figyelmet, hogy senki nem akarná száműzni például Hollandiából a termesztett tulipánt, vagy a hazánkban szintén nem őshonos kukoricát, rozst, zabot, őszi búzát.
A fehér akác alapvetően a magyarok fája - mondta. Hozzátette, az európai összterületen belül az akácállománynak több mint a fele Magyarországon található, és fontos szerepet tölt be hazánkban több területen is. A dékán emlékeztetett arra, hogy ha például az 1700-as években nem telepítik be, akkor az Alföld bizonyos részei ma már teljesen elsivatagosodtak volna. A pénteki eseménnyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a hungarikummá válás és a közös fellépés jelentős muníciót adhat akár a hazai, akár az uniós döntések meghozatalakor.
A hungarikummá nyilvánítási kérelemhez mások mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület, a SZIE, a Nyugat-magyarországi és a Debreceni Egyetem, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége csatlakozott, valamint kézjegyével látta el Glattfelder Béla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


