Feloldották a tilalmat
Bulgáriában szabadon vásárolhatnak termőföldet az EU polgárai
Bulgáriában immár szabadon vásárolhatnak termőföldet az Európai Unió polgárai, miután a bolgár alkotmánybíróság kedden feloldotta az eddigi tilalmat.
2014.01.28 19:26MTI
A hét évre szóló korlátozást még 2007-ben vezették be, Bulgária EU-felvételekor. Tavaly novemberben azonban a szófiai parlament megszavazta a földeladások tilalmának 2020-ig való hosszabbítását.
A szocialisták vezette kormánykoalíció viszont arra kérte az alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg ezt a jogszabályt, s a testület kedden alkotmányellenesnek nyilvánította a parlament novemberi döntését.
A földeladások további korlátozását főként a nacionalista Ataka párt szorgalmazta, amely általában is idegenkedik a külföldi tőke beszivárgásától Bulgáriába. Bár ez a párt csak 7,3 százaléknyi szavazatot kapott a tavaly májusi választásokon, a Bolgár Szocialista Párt számos képviselője is együtt szavazott vele, attól tartva, hogy az alacsony bolgár földár külföldi felvásárlási lavinát indíthat el.
Időközben Brüsszel nemtetszésének adott hangot a tilalom miatt, és azzal fenyegette Szófiát, hogy felülvizsgálja a Bulgáriával kötött csatlakozási szerződést.
"Az Európai Unió tagja vagyunk, és 2007-ben hét évre megtiltottuk, hogy EU-polgárok földet vegyenek. A moratórium lejárt, és nem látom, hogy megszűnte bármilyen fenyegetést jelentene a bolgár földre" - mondta Plamen Oresarszki miniszterelnök január elején.
Az Európai Unión kívüli külföldiek egyébként már 2007 óta vehettek földet az országban, Bulgáriában bejegyzett cégeken keresztül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


