A hamis vetőmagok ellen lép fel Kína
Tudta, hogy már a vetőmagokat is hamisítják?
Komoly kereskedelme van a hamisított gabonatermékeknek.
2013.12.14 13:05HENT
A kínai kormány a vetőmagpiacokon tartott ellenőrzések szigorítását tervezi annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hamisított gabonatermékek kereskedelmét. A szigorítást bejelentő közlemény szerint különösen a rizs és a kukorica ellenőrzésére fordítanak majd nagyobb figyelmet a kampány során. Tervezett szankcióként szóba került a jogsértő tevékenységet folytatók engedélyének bevonása, de a meglévő szabályozás adta kereteken belül egyéb szigorú büntetéseket is kiróhatnak majd.
Kínában tavaly összesen 33 ezer tonna, mezőgazdaságban felhasznált hamis terméket találtak, 2013-ra pedig a hamis növényvédő szerek lefoglalását tűzték ki elsődleges célul. Úgy tűnik, mégis inkább az olyan hamisított vetőmagok kerültek középpontba, amelyek problémát jelentenek már India és Pakisztán földműveseinek is. A Pakisztánból származó mezőgazdasági termékek kapcsán már figyelmeztettek, hogy a hamisított vetőmagok károsan hatnak a termelési mutatókra. De hasonló problémákkal szembesült a mezőgazdasági szektor Indiában is: tavaly 750 ezer dollár értékben foglaltak le hamisított vetőmagokat és 25 személyt tartóztattak le az alacsony termést hozó vetőmagok elleni fellépések során.
Kínában ugyan növekedést mutat a mezőgazdasági szektor (tavaly a gabonatermelés 2,1 százalékkal nőtt), de a kormány mégis aggódik amiatt, hogy a gyenge minőségű vetőmagok megakaszthatják a termelést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


