Az alkohol jó (mértékkel)
Évszázados téli álom után éledhet fel a whiskyipar Londonban
Több mint száz év után nyílt újra whiskylepárló Londonban, miután két vállalkozó elhatározta, hogy új életet lehel a szigorú szabályozás miatt a fővárosban mostanáig parkolópályára kényszerült iparágba.
2013.12.15 01:30MTI
Brit whiskylepárló - Londonban eddig nem volt
Az angol Darren Rock és a skót Andrew MacLeod Smith a Temze déli partján, egy régi tejüzemben alakított ki modern lepárlót, amely a héten kezdte meg működését.
A tölgyfahordókban érlelt whiskynek egyelőre nem adtak nevet, az első palackokat - a Nagy-Britanniában kötelezően előírt három év erjedési időszak miatt - legkorábban 2017-ben tervezik majd eladni.
A vállalkozók felidézték, hogy bár Londonban nagy hagyományai vannak a szeszkultúrának, a helyi whiskygyárak máig sújtó hátrányba kerültek a skót versenytársakkal szemben a szeszfőzési törvények megszigorítása idején, a 19. században. A skót szeszfőzdék a nehéz időket illegalitásba vonulva, a hegyek közt vészelték át, így a liberalizálás után újra könnyen talpra álltak.
A Temze-parti új üzemben előállított whiskyhez - akárcsak régen - helyi alapanyagokat használnak fel, amitől azt várják, hogy különleges karaktert kölcsönöznek a londoni whiskynek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


