500 milliárdot tesznek ki

A Panel III. program forrásairól

A kedden bejelentett, 500 milliárd forintos Panel III. program egyharmad részét kitevő vissza nem térítendő támogatás forrása a szén-dioxid kvóta értékesítéséből származó 70 milliárd, továbbá az uniós operatív programokból várható 90-95 milliárd forint.

2013.12.10 20:35MTI
MTI, archív

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Duna televízió Közbeszéd című műsorában beszélt erről kedden este.

A maradék kétharmad önkormányzati támogatásból és önerőből állna össze, de ezek arányáról a miniszter szerint még korai beszélni. A cél az, hogy az önkormányzati támogatás és az önerő szintén egyharmad-egyharmad arányú legyen a teljes költségen belül.

Arra a felvetésre, hogy az önkormányzatok csak állami pénzből képesek támogatni a programot, a miniszter azt felelte: ez igaz, de az a döntés, hogy egyáltalán támogatják-e, az önkormányzatok kezében van.

Az önerőhöz szükséges MFB-hitel nagyságáról Németh Lászlóné a délelőtti bejelentéskor még azt mondta, hogy a keretet szeretnék 40 milliárd forintra feltölteni, a műsorban pedig ennek a megemeléséről beszélt. Kiemelte, hogy az MFB-nek 22 hitelintézettel – köztük takarékszövetkezetekkel – van megállapodása a hitel folyósítására.

A hitel kamata kedvező és forintban vehető fel, de számolni kell a lakás-takarékpénztári megtakarításokkal is – mutatott rá. Elkészült az épületenergetikai stratégia, amelyet legkésőbb januárban tárgyal a kormány. A nem paneles lakóépületek energetikai felújítása ebben szerepel, a részleteket azonban nem akarta megelőlegezni a miniszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.