9 milliárd forintos plusz
Folytatódhat a panelfelújítási program
Sikerült előteremteni a hiányzó összeget, így újraindul az előző kormányzat által 2009-ben meghirdetett, de forráshiány miatt leállított panelprogram.
2013.11.26 14:35MTI
"A hiányzó fedezetet lépésről lépésre, úgy is mondhatnám, forintról forintra sikerült előteremtenünk" - mondta Németh Lászlóné. Hozzátette: mintegy nyolcezer lakás újulhat meg a Panel II. program során a következőkben.
"Számításaink szerint ez közel kilencmilliárd forintos lehetőséget fog az építőipar, a felújításban résztvevők számára jelenteni" - fogalmazott.
A miniszter kitért arra is, hogy a panellakások építésekor a gyorsaság és nem a környezetbarátság vagy a takarékos működés volt az elsődleges szempont, ezért a lakók költségeinek csökkentése és az ország nemzetközi vállalásainak teljesítése érdekében szükség van ezekre a munkákra.
Emlékeztetett: az elmúlt három évben 215 ezer hazai lakásban történt energetikai korszerűsítés, ami évente 100 ezer tonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást.
Németh Lászlóné megjegyezte: ezt a programot 14 milliárdos forráshiánnyal vették át a 2010-es kormányváltáskor, ezt két év alatt sikerült 8,9 milliárdra csökkenteni. A múlt év végéig további 4,56 milliárd forintot sikerült szén-dioxid-kvótaértékesítésből erre a célra fordítani.
Hozzátette: a most előteremtett összeggel "a Panel II. program befejezéséhez szükséges összeg a rendelkezésünkre áll", így támogatni tudják az eddig tartaléklistán lévő 140 lakóközösség által igényelt támogatást, ezzel a programot "2009 óta körüllengő bizonytalanság véget ért".
Horváth Attila Imre fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár az eseményen arról beszélt, hogy továbbra is az épületenergetika terén kívánja a kormányzat a legnagyobb energiamegtakarítást elérni, ennek pedig leghatékonyabb módja a panelépületek felújítása.
Hozzátette: a program folytatása során felújítható nyolcezer lakás szén-dioxid-kibocsátása így évi 8700 tonnával, energiafelhasználása 41 millió kilowattórával csökkenthető.
Mint mondta, hamarosan megkezdődhet a nemzeti épületenergetikai stratégia egyeztetése; ez a dokumentum teremti majd meg az épületfelújítások alapját a 2014 és 2020 közötti időszakra, 2018-ig pedig megvalósul Magyarország állami épületállományának teljes körű energetikai felmérése is.
Borkai Zsolt (Fidesz), Győr polgármestere az eseményen arról beszélt: a város az elmúlt 10-11 év során kétmilliárd forintot fordított már megvalósult, félmilliárdot pedig induló energetikai beruházásokra. A most induló kör során országosan megújuló nyolcezer lakásból mintegy 1400 lesz a kisalföldi megyeszékhelyen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06