mno.hu

Több mint 100 milliárd forint kártérítésre perlik a magyar államot

A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyben izraeli befektetők több mint 100 milliárd forint kártérítésre perlik a magyar államot.

2013.11.09 19:00MTI
Az ügy aktái még a szolnoki tárgyalóteremben (MTI Archív)

A pert a Vigotop nevű, ciprusi bejegyzésű cég indította, amelynek ügyvezetője Joav Blum, tulajdonosa Ronald Lauder, aki egyébként a New York-i központú Zsidó Világkongresszus elnöke. A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása és az elmaradt haszon miatt a cég és tulajdonosa 100 milliárd forint fölötti kártérítési összeget követel a magyar államtól. A per alapját egy Magyarország és Ciprus között kötött, nemzetközi beruházásvédelmi egyezmény képezi, amely alapján washingtoni választott bíróság hivatott ítélkezni a felek között - írta az mno.hu.

Az internetes lap szerint a választott bíróság személyesen hallgatja meg az izraeli befektetőket, valamint az oldalukon tanúskodó Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egykori vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, aki az MNV értékesítési igazgatója volt.

Emellett az értesülés szerint az izraeli befektetők felhasználhatják majd Bajnai Gordon volt kormányfő egy korábbi büntetőügyben tett vallomását, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig írásban fog tanúskodni.

A hírportál úgy tudja, személyesen lesz jelen a tárgyaláson Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is, aki a magyar állam oldalán tanúskodik, csakúgy, mint az ITD Hungary egyik korábbi munkatársa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.