Prágát köti össze Athénnal
Megkezdte működését az EU hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója
Megkezdte működését pénteken a MÁV irányításával az unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója, az RFC7, amely Prágát köti össze Athénnal.
2013.11.08 13:20MTI
A MÁV mellett további nyolc európai vasúti cég is résztvesz a korridor üzemeltetésében, amely két útvonalon (Prága-Bécs/Pozsony-Budapest-Bukarest-Konstanca, illetve Budapest-Vidin-Szófia-Szaloniki-Athén) tíz várost köt össze.
Az érintett országos hatóságok együttműködésének köszönhetően a tranzit árufuvarozásban hét országon keresztül a korridor vonatok akadálymentesen tudnak közlekedni, a vasúttársaságok pedig egyablakos ügyintézési rendszerben tudnak kapcsolatot tartani egymással.
A korridor vonatok minden esetben elsőbbséget élveznek minden más tehervonattal szemben. Pál László, a MÁV pályaműködtetési és üzletfejlesztési általános vezérigazgató-helyettese az 5900 kilométer hosszú folyosót bemutató pénteki, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, szállítmányozási szempontból Közép-Európa kapcsolata a déli, tengeri kikötőkkel mindig is nagyon fontos volt, az unió koncepciója, amely az RFC7 létrehozását irányozta elő, felismerte ezt a fontos kapcsolatot.
Hozzátette: a legfontosabb feladatuk, hogy növeljék a vasúti teherszállítmányozás piaci részesedését. Az ötlet az uniótól származik, de a megvalósításban az érintett országok vasúti társaságai dolgoztak - tette hozzá.
Jean Nicolaus, a korridor alelnöke, a román vasúttársaság stratégiai és nemzetközi igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az unió szándéka a korridor létrehozásával a hatékonyság növelése volt, amellyel reményeik szerint vonzóbbá tehetik a vasúti árufuvarozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06