A tavalyinál
Kgfb: az első nap után magasabb lett az átlagdíj
A kiegészítő biztosítások sorrendje a következő: minicasco (limitált szolgáltatás, de olcsó díj), aktív kárrendezés, kátyú- és defektbiztosítás, illetve vészelhárítás (assistance) szolgáltatás.
2013.11.05 07:41MTI
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 14,5 százalékkal nőtt az első napi kötések alapján, a múlt évi kampány első napi díjához képest - közölte a piacvezető netrisk.hu alkusz.
Az elmúlt években a biztosítót váltók közel 40 százaléka ezen az alkuszon keresztül intézte ügyét, így az adatai reprezentatívnak tekinthetők.
Sebestyén László, a netrisk.hu vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, tavaly az első nap végén 11 700 forint, az idén pedig 13 400 forint volt az éves átlagdíj.
Az átlag mögött azonban más a személy-, és más a 3,5 tonnánál könnyebb teherautók biztosítási díja. A személyautóknál 11 470 forintról nőtt a kgfb díja 13 016 forintra, míg a kis teherkocsiknál 19 227 forintról emelkedett 20 264 forintra.
Ennél az alkusznál az eddigi váltók az Allianz biztosítót (30 százalék), a Posta Biztosítót (20 százalék) és a Groupamát (10 százalék) részesítették előnyben.
A kiegészítő biztosítások sorrendje pedig a következő: minicasco (limitált szolgáltatás, de olcsó díj), aktív kárrendezés, kátyú- és defektbiztosítás, illetve vészelhárítás (assistance) szolgáltatás.
A biztositas.hu alkusz az első napot 2 ezer kötéssel zárta. Itt az átlagdíj 14 ezer forint, de ez felmehet akár 15 ezer forintig is. A személygépkocsik kgfb-díja itt is átlag alatti: 13 ezer forint - mondta Rácz István ügyvezető igazgató az MTI-nek.
Ennél az alkusznál az Allianz, az Uniqa és a Posta Biztosító az eddigi sorrend. A kiegészítő biztosítások sorrendje pedig a következő: kátyúkár, lopás és autópálya kockázatra kötött casco, illetve vadkár-biztosítás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06