Varga
Devizahitelek - 15-20 százalékkal csökkentenék a törlesztőrészleteket
A Magyar Bankszövetség elnöke, Patai Mihály korábban 10-15 éves, elnyújtott megoldást javasolt. Erről Varga Mihály azt mondta: "annyi időnk nincsen". Arra lát esélyt, hogy egy 3-5 éves időtartamban vezessék ki ezt a terméket.
2013.10.25 09:11MTIHárom-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában, kiemelve, hogy a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete.
Varga Mihály hangsúlyozta: olyan megoldás szükséges a devizahitelesek problémájára, amely lehetővé teszi a lakáscélú jelzálog alapú devizahitelek kivezetését és amellyel nem járnak rosszabbul azok, akik forint alapú hitelt vettek fel.
A nemzetgazdasági miniszter felidézte: a kormány arra kérte a bankokat, hogy 2013. november 1-jéig módosítsák a szerződéseket és tegyenek lépéseket a törlesztőrészletek csökkentése érdekében, mivel azonban a visszajelzések alapján a bankok nem tudtak "tömeges megoldást találni" az elmúlt két hónapban, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium most azon dolgozik, hogy november elseje után haladéktalanul be tudjon terjeszteni egy, a devizahitelesek problémájára megoldást kínáló javaslatot.
A kormány olyan megoldást szeretne, amelyben szakmai konszenzus van, ugyanakkor Varga Mihály szerint "ha csak ez egy forintba kerül is a bankoknak, azt nem fogják támogatni, de hát sebaj, nekünk az emberek érdekeit kell nézni ebben az ügyben is".
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: arra is figyelni kell, hogy a "magyar bankrendszer azért ne dőljön be a történet végén". A bankok tőkemegfelelési mutatója jó, azonban a végtörlesztés miatt elkönyvelt veszteségekhez hasonló nagyságút sok bank már nem tudna megfinanszírozni - mondta Varga Mihály.
A Magyar Bankszövetség elnöke, Patai Mihály korábban 10-15 éves, elnyújtott megoldást javasolt. Erről Varga Mihály azt mondta: "annyi időnk nincsen". "Az azonnali megoldásra most kisebb esélyt látok, de arra, hogy egy 3-5 éves időtartamban vezessük ki ezt a terméket, arra azért jóval nagyobbat" - mondta a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06