Kátyús
Darabokra hullhat a nemrég átadott román-bolgár Duna-híd
Darabjaira hullhat a Romániát Bulgáriával összekötő vadonatúj Duna-híd - állítja a bolgár közlekedési minisztérium, amely azt követően kezdett vizsgálódni, hogy pár napja hatalmas kátyú jelent meg a Vidin felé vezető oldalon.
2013.10.24 08:51MTINapi Gazdaság csütörtöki számában idézi a bolgár közlekedési minisztert, aki szerint a burkolaton megjelent repedéseken a víz beszivárog a híd belsejébe, ami fagy esetén súlyos szerkezeti károkat okozhat.
Danail Papazov kijelentette: a probléma nagyobb, mint az aszfalton keletkezett lyuk, a szakemberek összesen húsz súlyos hibát fedeztek fel a forgalomnak júniusban átadott szerkezeten.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kivitelező spanyol FCC vállalat munkáját helyi és nemzetközi szakbizottság is tanúsította, a szerződésben pedig nem található garanciára vonatkozó klauzula - mondta Papazov. A IV. páneurópai folyosó részeként a Calafatot Vidinnel összekötő híd 282 millió euróból épült, amelyből 106 milliót az EU állt.
Az 1,8 kilométer hosszú, kétszer két sávos, vasúti, gyalogos és biciklis közlekedést is lehetővé tévő híd építését a kilencvenes években kezdték, a munkálatokat azonban több alkalommal is felfüggesztették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06