Költségvetési vita
Nem tudott önálló javaslatot elfogadni a washingtoni képviselőház
A republikánus többségű washingtoni képviselőház kedden nem tudott önálló megoldási javaslatot kidolgozni az amerikai gazdaságban kialakult patthelyzetre, ezért az előzetes tervekkel ellentétben törölte az ezzel kapcsolatos szavazást.
2013.10.16 08:08MTI
Az amerikai pénzügyi-politikai krízis a végkifejlethez közeledik. A pénzügyminisztérium szerint a kongresszusnak legkésőbb csütörtökig meg kellene állapodnia az államadósság limitjének megemeléséről. Ellenkező esetben a közgazdászok többsége szerint technikai csőd következhet be.
John Boehner házelnök múlt csütörtökön két ízben is megpróbált a képviselők elé terjeszteni egy, az államadósság-limit felemeléséről és a szövetségi kormány átmeneti finanszírozásáról rendelkező törvényjavaslatot, ám az nem élvezett akkora támogatást, amely az elfogadásához szükséges lett volna.
Boehner hivatala szerint a szövetségi képviselőház még egyszer megpróbálkozik majd egy határozat elfogadásával, ám az első kommentárok szerint a szavazás "kínos" törlésével gyakorlatilag meghiúsult a házelnöknek az a kísérlete, hogy egy önálló republikánus tervet fogadtasson el az államdósság-limit módosításáról és a szövetségi kormányzat finanszírozásának újraindításáról.
Ezzel a kezdeményezés ismét a szenátushoz került, ahol a jelek szerint körvonalazódik egy kétpárti megállapodás, amelyet néhány órán belül talán még tető alá is hozhatnak. Harry Reid, a felsőházi demokrata többség és Mitch McConnell, a republikánus kisebbség vezetője napközben, a képviselőház végül kudarcba fulladt törvényjavaslat-elfogadtatási kísérlete miatt napközben felfüggesztette tárgyalásait.
A képviselőházi republikánus megoldási kísérlet végül az ultrakonzervatív képviselők ellenállásán bukott meg, akik mind a szenátusi kompromisszumot, mind a Boehner-féle alternatívát ellenezték, mert el akarják érni az egészségügyi reform jelentős módosítását és az államháztartási hiány drasztikus csökkentését.
Egyes kommentárok szerint a keddi kísérlet lehetett volna a Tea Party mozgalom által támogatott honatyák utolsó esélye egy önálló republikánus formula elfogadtatásához. A házelnök kezdeményezése december 15-ig biztosította volna a szövetségi intézmények finanszírozását és február 7-ig emelte volna meg az adósságplafont.
Az elképzelést azonban a Fehér Ház elutasította, mert az szavatolta volna, hogy a téli ünnepek küszöbén ismét kiújuljon a válság. A szenátus terve egy január 15-ig tartó átmeneti költségvetéssel számol. A válsághelyzetet feloldó törvénytervezetet a törvényhozás mindkét házának el kellene fogadnia.
A nap folyamán a Fitch Ratings hitelminősítő negatív felülvizsgálat alá vette az Egyesült Államok hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának lehetséges legjobb, "AAA" szintű osztályzatát. Ezt elsősorban az államadósság-limit emeléséről szóló megállapodás hiányával indokolta. A Fitch lépése azt jelzi, hogy az Egyesült Államok nagyon közel került a technikai csődhöz, amelynek az egész világgazdaságra nézve komoly negatív hatása lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06