Már Hitlernek is erre fájt a foga
Feltárják a román olajmezőket
Románia azt tervezi, hogy tendert ír ki 28 szárazföldi és 8 part menti olajmező feltárására.
2013.10.10 13:05MTI
Erről a román Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökség (ANRM) illetékesei nyilatkoztak a Ziarul Financial című román gazdasági lapnak csütörtökön. Az illetékesek részleteket nem közöltek.
Hasonló tender kiírására került sor 2010-ben is. Akkor a nagy nemzetközi érdeklődés mellett egyebek között a Chevron amerikai olajipari óriáscég a Fekete-tenger mellett három blokkra nyert kutatási engedélyt összesen 270 ezer hektáron. A pályázat nyertesei 35 éves koncessziót kaptak.
Három éve olyan fekete-tengeri területeket is meghirdettek, amelyeket a Hágai Nemzetközi Bíróság 2008-ban ítélt oda Romániának Ukrajnától. Ez a terület becslések szerint 70 milliárd köbméter földgázt és 12 millió tonna nyersolajat rejt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06