Nincs változás
Ahogy megígérték: a lengyel jegybank szinten tartotta az alapkamatot
A legutóbbi kamatdöntő ülés jegyzőkönyve szerint a fogyasztói infláció várhatóan a jegybank 2,5 százalékos inflációs célja alatt marad a következő negyedévekben.
2013.10.02 13:30MTI
A piaci várakozásoknak megfelelően 2,5 százalékos szinten tartotta az alapkamatot a lengyel központi bank monetáris bizottsága szerdán.
A kamatdöntés nem volt hatással a zloty árfolyamára és a lengyel kötvényárakra.
A döntés azért nem okozott meglepetést, mert a bank előző ülésének szeptember közepén ismertetett jegyzőkönyvében az szerepelt, hogy Lengyelországban már nem változik az alapkamat az év végéig és minden későbbi kamatmozgás a lengyel gazdaság helyzetétől függ. A dokumentum szerint a jegybank "legalább" az év végéig nem változtat a jelenlegi, 2,5 százalékos kamatszinten.
A központi bank júliusban csökkentette az alapkamatot a jelenleg is érvényes 2,5 százalékos rekordalacsony szintre, amit előzőleg szeptember 4-én erősített meg.
A lengyel hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékkal nőtt a második negyedévben éves összevetésben, az elemzők szerint a harmadik negyedévben szerényen tovább élénkül a gazdaság. Ez azonban nem vezet az infláció felpörgéséhez. A legutóbbi kamatdöntő ülés jegyzőkönyve szerint a fogyasztói infláció várhatóan a jegybank 2,5 százalékos inflációs célja alatt marad a következő negyedévekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


