Cél: áttekinthetőség, megbízhatóság
Megújította a folyóáras GDP-számítást a KSH
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megújította az éves folyóáras bruttó hazai termék (GDP)számítást, hogy a nemzeti számlák előállítása áttekinthetőbb, a kapott adatok pedig megbízhatóbbak legyenek.
2013.09.20 13:32MTI
Ezt hangsúlyozták a hivatal szakértői a Statisztika Nemzetközi Éve alkalmából rendezett szakmai beszélgetésen pénteken, Budapesten.
A KSH rendezvényén Hüttl Antónia, a Statisztikai Szemle főszerkesztője kiemelte: a GDP mérése egyebek között azért fontos, mert az Európai Unióban a tagországok bruttó nemzeti jövedelmével (GNI) arányosan kell teljesíteni a tagi befizetéseket, és ezt is a GDP-ből számolják; ezenkívül a strukturális alapokból történő kifizetésekre vonatkozó jogosultság szempontjából is fontos, mekkora az egy főre jutó GDP az adott tagállamban.
Murai Bálint, a KSH termelési számlák osztályának vezetője előadásában elmondta: a GDP összeállítás modernizációja közel 3 éves fejlesztési projekt volt a KSH-ban.
A GDP-számítások ellenőrzésének standardizálása és megkönnyítése érdekében a KSH egységes táblarendszert alakított ki, amelynek célja, hogy áttekintést adjon a nemzeti számla jellemzőiről, az adatforrásokról és a GDP–GNI-számításokhoz használt becslési eljárásokról - ismertette a szakértő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


