Olajnagyhatalmak
Amerika megelőzi Oroszországot a folyékony energiahordozó termelésben
Az Egyesült Államok a folyékony energiahordozók termelésében már az idén megelőzi Oroszországot, és hamarosan akár Szaúd-Arábiát is behozhatja.
2013.09.15 19:05MTI
Az Egyesült Államok a fosszilis (nyersolaj és földgáz), valamint mezőgazdasági eredetű folyékony energiahordozók összesített termelésében már az idei harmadik negyedévben megelőzheti Oroszországot. Nyersolajtermelésben persze változatlanul Szaúd-Arábia vezet, Oroszország a második, és közvetlenül a nyomában az Egyesült Államok a harmadik.
A The Moscow Times a párizsi székhelyű nemzetközi energia ügynökség, az International Energy Agency (IEA) jelentését idézve napi 10,81 millió hordós orosz és napi 10,28 millió hordós jelenlegi olaj- és gáztermelésről számolt be.
A mezőgazdasági eredetű folyékony energiahordozó termelést hozzáadva az Egyesült Államok esetében a tétel a harmadik negyedévben elérheti a napi 11,2 millió hordót is. A Reuters hírügynökség jelentése szerint ugyanis miközben az orosz bio-üzemanyag termelés "elhanyagolható", az amerikai januártól augusztusig kilenc százalékkal napi 935 ezer hordóra emelkedett.
Az amerikai Energy Information Agency (EIA) 2012 decemberében kiadott prognózisa szerint az Egyesült Államok teljes fosszilis és mezőgazdasági eredetű folyékony energiahordozó termelése az idén napi 11,7 millió hordós átlagot ér majd el, majd napi 13,0 millió hordóban csúcsosodik ki 2018 és 2020 között.
Szaúd-Arábia olajtermelése ezzel szemben az elmúlt évtizedben átlagosan napi 11,2 millió hordó volt, 2011 első felében pedig 11,6 millió hordó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06