Befagyasztanák a közüzemi díjakat
Az oroszok is elirigyelték a rezsicsökkentést?
Az orosz kormány a közüzemi díjak jövő évi befagyasztásának lehetőségét fontolgatja.
2013.09.06 09:17MTI
A hírt a Vedomosztyi című orosz üzleti-politikai napilap közölte pénteki számában. Azt írta, hogy Dmitrij Medvegyev kormányfő utasította az illetékes szaktárcákat arra, hogy vizsgálják meg, miként valósítható meg az elképzelés. A miniszterelnök szóvivője megerősítette a lapinformációt a Vedomosztyi közlése szerint.
A lap úgy tudja, jövőre a földgáz, az elektromos áram és a távfűtés árát fagyasztanák be, és nem változnának a vasúti menetjegyek díjai sem.
Oroszországban utoljára 1999-ben fagyasztották be a közüzemi díjakat az előző évben kirobban pénzügyi válság hatásaként.
Az orosz napilap szerint a kormány célja a közüzemi díjak befagyasztásával az infláció letörése. Az intézkedéssel ugyanis rákényszeríthetnék az orosz központi bankot arra, hogy kamatot csökkentsen a gazdaság élénkítése céljából. A jegybank egyelőre épp a magas inflációra hivatkozva nem hajlandó már egy ideje kamatcsökkentésre.
Az orosz kormány nemrég 1,8 százalékra rontotta az idei gazdaságnövekedésre vonatkozó előrejelzését, ami a legkisebb bővülés lenne 2009 óta. Eközben az infláció továbbra is magas, 6,5 százalék.
A Vedomosztyi úgy tudja, hogy az orosz kormány valamikor szeptember végén dönthet a közüzemi díjak befagyasztásáról.
Kapcsolódó írások:
- Az MSZP kitart a véleménye mellett: áfát is csökkentene
- Személyesen keresik fel a közüzemi díjjal tartozókat
- Különadót vetne ki a közüzemi cégekre a szlovák kormány
- Januárban stagnált a német infláció
- Év végéig fennmaradna a közüzemi ármoratórium
- A kormány elfogadta a "közüzemi kódexet"
- Több közüzemi adós lesz ha eltörlik a gázártámogatást
- Egyre több a behajthatatlan közüzemi tartozás
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


