Már megint az a fránya devizahitel
16 milliárdból lesz elektronikus jegy a BKV-n
Jóváhagyta keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítását részben finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötendő hitelszerződést.
2013.09.03 15:03MTIA zárt ülésen arról tárgyaltak, hogy a hitelintézet - július 26-i döntése értelmében - 54,5 millió euró (16,35 milliárd forint) kölcsönt ad a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK). Ennek folyósítása legalább 75 százalékban forintban történik, futamideje 8 év, a kamatfelár 2,7 és 3,3 százalék között változik. A hitel visszafizetése félévenként esedékes, legkésőbb 2021. június 30-ig.
A kölcsönszerződés mellett egy önkormányzati támogatási szerződést is meg kell kötni az EBRD gyakorlatának megfelelően az önkormányzat, a BKK és a bank között. Ennek célja, hogy kötelezettségvállalást kapjon a bank a fővárosi önkormányzattól.
Az elektronikus jegyrendszer kiépítésére beérkezett pályázatok elbírálása után a szállítói szerződést várhatóan 2013 decemberében, vagy 2014 év elején írhatják alá a nyertes pályázóval.
Első lépésként 2014-ben a BKK mostani papírjegyeit elektronikus kártyákra cserélik, 2015-től pedig eltűnnek a jegylyukasztók és a teljes papíralapú jegyrendszer is megszűnik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


