Hoppál heppje
Fidesz szerint az ÚSZT és a hitelprogramok felnyomták a hazai kkv-kat
A Fidesz szerint az Új Széchenyi Terv, valamint az államilag támogatott kedvezményes hitelprogramok összességében és egyenként is hozzájárultak ahhoz, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások jobban teljesítsenek, versenyképesebbek legyenek, kevesebb teher nyomja a vállukat.
2013.08.19 13:45MTIHoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője hétfőn, a logisztikával foglalkozó pécsi M-Logosz Kft. székhelyén tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya Programot és a hitellehetőségeket is magukba foglaló kormányzati intézkedések eredményeinek is köszönhetően a hazai kkv-szektor vállalkozásai a vegetálás helyett a fejlődés útjára léphettek, és erősek lehetnek.
Utalt arra, hogy a magyar vállalkozások 99 százaléka a mikro-, kis- és közepes vállalkozások sorába tartozik.
Mivel ők alkalmazzák a foglalkoztatottak több mint 70 százalékát, elmondható, hogy a munkahelyteremtésben a legfontosabb feladatot teljesítik - hangoztatta Hoppál Péter.
Elmondta: az első Orbán-kormány 2002-ben azért indította el a Széchenyi Kártya Programot, hogy minél szélesebb körű segítséget nyújtson e vállalkozások finanszírozásában. Hozzáfűzte, hogy az eddigi igénylések száma mintegy 250 ezer, az ügyintézéseké 200 ezer, a kihelyezett hitelösszeg mintegy 1200 milliárd forint.
A program tizenegy pénzintézetnél elérhető öt-hat lehetősége ma több tízezer vállalkozás stabilitását teremti meg, hozzájárulva munkahelyek megőrzéséhez, újak létrehozásához - fogalmazott.
Hoppál Péter kitért arra, hogy a vállalkozók előszeretettel választják a Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt, de ezen kívül létezik az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, és nagyon népszerű a Széchenyi Forgóeszközhitel, a Széchenyi Beruházási Hitel és a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel is.
Ahogy a nevükben is benne van, közülük több arra szolgál, hogy európai uniós támogatású beruházások, eszközbeszerzéseinek önerejét biztosítsák - mondta el.
Kiemelte: a kormány újabb nagy lépést tett azzal, hogy idén május 1-jétől 5 százalékpont kamattámogatást nyújt a Széchenyi Kártya Programban résztvevő vállalkozások számára a beruházási hitel, az önerő kiegészítő hitel és a támogatást megelőlegező hitel teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére.
Hoppál Péter megjegyezte: a kkv-szektor számára emellett jelentős segítséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, a társasági adó csökkentése, az adminisztrációs terhek mérséklése, számos kisadó eltűnése, és egyebek mellett az idei 10 milliárd forintos beruházási program is.
Magyar József, a 2003-ban alakult M-Logosz Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy a nagyvállalatok beszállítójaként működő társaság a Széchenyi Kártya Program forgóeszköz hitelét veszi igénybe, amellyel sikerült jelentősen javítania likviditási helyzetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06