Már a pénteki charter sem indult el
Felfüggesztette utazási tevékenységét a Best Reisen Utazási Iroda Kft.
A Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken felfüggesztette utazási tevékenységét - mondta Zám Tibor, az utazási cég vezetője.
2013.08.16 15:52MTIAz MTI eddigi információi szerint már a cég által üzemeltetett pénteki charterjáratot sem indították el. A Best Reisen délután az MTI-hez eljuttatott közleménye kiemeli: az utazási cég augusztus 16-tól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét.
A Zám Tibor cégvezető által az MTI-hez megküldött ügyfél-tájékoztató című közleményükben rögzítik: "sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a Best Reisen 2013. augusztus 16. naptól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét".
A cég azzal indokolta a lépést, hogy a magyar utazási piacot öt éve sújtó válság rendkívüli módon sújtotta az iparágat, így a Best Reisent is. A közlemény szerint az utazási irodának különösen nagy veszteségei keletkeztek az egyiptomi és tunéziai utazások terén, mivel 2011 januárja óta politikai válság sújtotta a két észak-afrikai desztinációt, amelyek tradicionálisan a legerősebb, forgalmuk többségét adó úti céljaik voltak.
A szűkülő piac, a csökkenő fizetőképes kereslet, a kiélezett konkurenciaharc és a folyamatos árháború nem teszi lehetővé a gazdaságos működést. A folyamatos működés pénzügyi feltételei már nem biztosíthatóak - olvasható a Best Reisen közleményében. A Best Reisen által biztosított vagyoni letét összege 1,3 milliárd forint, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését.
"A biztosítótársasággal haladéktalanul felvesszük a kapcsolatot és minden szükséges információt, adatot, egyéb segítséget megadunk a helyzet megnyugtató rendezéséhez" - állítja az utazási cég közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


