Több hónapos bizonytalanság után
Elkelt a görög szerencsejáték-társaság egyharmada
Több hónapos bizonytalanság után végre sikerült értékesíteni a görög szerencsejáték-társaság (OPAP) kisebbségi tulajdonrészét a görög privatizációs hivatal hétfői bejelentése szerint.
2013.08.12 18:42MTI
Az Emma Delta nevű, 66,7 százalékban cseh, 33,3 százalékban görög magántulajdonban lévő cseh-görög befektetési alap 652 millió euróért szerezte meg az OPAP 33 százalékát.
Áprilisban az egyetlen versenyben maradt Emma Delta 622 millió eurót kínált az OPAP eladásra felkínált részvénypakettjéért, a görög állam azonban legalább 650 milliót akar.
A vevőjelölt először május 1-jéig kapott haladékot, hogy javítson ajánlatán, majd többszöri nekirugaszkodás után végül is a felek megállapodtak a hétfőn aláírt összegben. A vételárból 622 millió eurót készpénzben kap meg a görög állam, további 30 millió eurót a konzorcium részvényeiben.
Az OPAP tavaly 505,5 millió euró nettó nyereséget ért el. A görög kormányra erős nyomás nehezedik az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részéről, hogy gyorsítsa fel sokáig halogatott privatizációs programjának végrehajtását, ami a Görögországnak biztosított mentőcsomag egyik feltétele.
Az országnak hitelezők 2,6 milliárd euróról 1,6 milliárd euróra csökkentették az idei görög privatizációból származó bevétel-előrejelzést. Erre azután került sor, hogy júniusban nem sikerült vevőt találni a DEPA gázszolgáltatóra, miután az egyetlen érdeklődő, az orosz Gazprom az utolsó pillanatban visszavonta 900 millió eurós, nem kötelező érvényű ajánlatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


