5,1 millió eurós pályázatot nyert
Az Alstom újíthatja fel a paksi atomerőmű generátorait
Az Alstom nyerte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által nyolc üzemi és egy tartalék generátor forgórészének felújítási munkálataira kiírt 5,1 millió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) értékű közbeszerzési pályázatot.
2013.08.05 14:25MTI
Az Alstom Hungaria Zrt. közleménye szerint a felújításokat az Alstom budapesti generátor szakműhelye, magyar mérnökcsapata, külföldi szakemberek és több hazai alvállalkozó bevonásával végzi.
A paksi atomerőmű 1982 és 1987 között helyezte üzembe a négy, egyenként 500 megawatt teljesítményű atomerőművi reaktorblokkhoz tartozó kilenc, Ganz gyártmányú generátorát. A berendezések felújítása 10-12 évente esedékes - emlékeztet a közlemény.
Az idén júliusban kezdett munkák során évente egy generátor forgórészét újítják fel az Alstom magyar szakemberei. A teljes felújítás 2021-ben ér véget. A cég magyar szervizcsapata több hazai erőműben végzett már generátor-felújításokat, ezen kívül finn, osztrák és török erőművek felújítási projektjeiben is sikerrel vett részt - közölte az Alstom.
A Paksi Atomerőmű megbízásának elnyerését az tette lehetővé, hogy a társaság ajánlata ötvözi a magyar szakemberek hazai erőművi berendezések felújításában szerzett tapasztalatát, valamint a nemzetközileg is kiemelkedően versenyképes mérnöki árszínvonalat - idézi a közlemény Deák Lászlót, az Alstom Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatóját.
Magyarországon az Alstom Csoport minden üzletága, köztük a hőerőmű, a megújuló energiaforrások, a közlekedés és az energiaátviteli hálózat üzletág is jelen van. Az Alstom Hungária Zrt. mintegy 150 alkalmazottat foglalkoztat fővárosi központjában, és 65 stratégiai alvállalkozóval működik együtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06