Már csak 0,1 százalékkal csökkent a GDP
Enyhül a recesszió Spanyolországban
Az ingatlanpiac összeomlása indította el a válságot, amely a csőd szélére sodorta a bankrendszert.
2013.07.23 11:38MTI
Lelassul a spanyol gazdaság teljesítményének hanyatlása, a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben már csak 0,1 százalékkal csökkent az előző három hónappal összevetve, míg az első negyedévben még 0,5 százalékkal zsugorodott.
A központi bank kedden közzétett prognózisa szerint a GDP a második negyedévben 1,8 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest, az első negyedévi 2 százalék után.
Luis Linde, a központi bank kormányzója júniusban a parlamentben azt mondta, hogy a gazdaság túl van a legrosszabbon és a harmadik negyedévben növekedésnek indul. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak nem szabad engednie a megkezdett reformokból, ezeket engedmények nélkül végre kell hajtani.
Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdasága két éve recesszióban van. Az ingatlanpiac összeomlása indította el a válságot, amely a csőd szélére sodorta a bankrendszert.
Kapcsolódó írások:
- Elemzők szerint jövőre is marad a recesszió az euróövezetben
- Recesszió után példátlan reálbércsökkenés
- Giró-Szász András: Magyarország kijött a recesszióból
- Elemzők: a leghosszabb recesszió valószínű az euróövezetben
- Elkerülte a tripla recessziót a brit gazdaság
- Megindulhat a magyar gazdaság kilábalása a recesszióból
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


