Az év egyik legnagyobb beruházása
Megújult strandot avattak Balatonfűzfőn
A Balatonnál az év egyik legnagyobb vízparti beruházásának számít Balatonfűzfő Fövenyes strandjának újjáépítése, az első ütemben, mintegy kétszáz millió forintból elkészült fejlesztést ma adták át.
2013.07.08 02:29MTI
Az egykori ipari, ma már a turizmusra építő város független polgármestere, Marton Béla az avatóünnepségen elmondta: az előző településvezetéstől egy 350 millió forintos strandfejlesztési tervet örököltek, amihez sikerült 128 millió forintnyi uniós támogatást is nyerni, de a 2008-as gazdasági válságot követő években nem valósulhattak meg a korábbi tervek.
Helyette az önkormányzat mintegy 100 millió forintjából, továbbá a helyi éttermet és nyolc büfét felújító vállalkozók hasonló nagyságrendű önerejéből sikerült egy nem hivalkodó, korszerű létesítményt kialakítani, amivel Balatonfűzfő főstrandja a Balaton legfiatalabb strandjává vált.
A város képviselőtestülete tavalyi döntésével bruttó 100 millió forintos keretet biztosított az önkormányzati strand főépületének megépítésére. A bejáratot tartó két stilizált fatorony a század eleji fürdőépületek hangulatát idézi. A vendéglátó-ipari egységeket a bérlőknek kellett megépíttetniük.
A strandfejlesztés második ütemének terveiben egyebek közt apartmanok és szabadtéri színpad építése szerepel. A polgármester beszámolója szerint még nem született végleges döntés arról, hogy a beruházás jövőre tervezett második ütemét önerőből, pályázati forrásból, vagy vállalkozói tőke bevonásával valósítja meg a város. Balatonfűzfő vezetése a kivitelező Mozaik Kft.-től vette át a beruházást.
A rendezvényen avatóbeszédet mondott Szedlák Attila fideszes országgyűlési képviselő, felidézve a standhoz fűződő személyes emlékeit, továbbá felléptek a Pannon Várszínház színészei, Stefancsik Annamária és Zayzon Csaba, valamint bemutatót tartott Szász Kitti freestyle futball világbajnok is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


