Csökkent a kereslet
Több mint 500 embert bocsát el a Sanyo
A Panasonic cégcsoport tagjaként működő Sanyo Hungary Kft. több mint ötszáz dolgozót bocsát el dorogi gyárából, mivel a céget 2014 márciusáig felszámolják, a gépeket a malajziai és japán gyárakba telepítik át.
2013.07.05 13:31MTIHorváth Csaba, a magyar vállalat igazgatója elmondta, a szeptemberig megtörténő leépítést közölték az üzemi tanáccsal és a helyi munkaügyi szervekkel. Az elbocsátott dolgozók minden törvényes járandóságot megkapnak, az ezen felüli juttatásokról azonban csak a munkavállalók képviselőivel jövő héten megkezdődő tárgyalások után születhet döntés - tette hozzá.
A Sanyo Hungary Kft. által kiadott közlemény megemlíti, hogy Európa több országában csökkent a napenergiával előállított áramtermelés támogatása és ez a kereslet visszaeséséhez vezetett.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium céginformációs adatbázisa szerint a társaság a 2011-es üzleti évben 364,2 millió euró (mintegy 109 milliárd forint) árbevételt ért el, az elszámolt nyereség nem érte el a 200 ezer eurót. A cégnek a fejlesztési adókedvezmény miatt 18 ezer forint adófizetési kötelezettsége volt ebben az évben. A Dorogon összeszerelt napelemeket szinte kizárólag Németországban értékesítették.
A dorogi gyár eddig a Panasonic teljes napelem-termelésének 20-30 százalékát adta. A Sanyo által működtetett üzemet legutóbb 2011-ben bővítették. A beruházást az Európai Unió és a magyar költségvetés 900 millió forinttal támogatta, azonban a németországi kereslet visszaesése miatt 2012 nyarán már 400 embert elbocsátottak az akkor 1041 főt foglalkoztató üzemből.
Horváth Csaba tájékoztatásai szerint a támogatás összegét kamatokkal együtt visszafizették, amikor a cég számára nyilvánvalóvá vált, hogy a pályázatban vállalt feltételeket nem tudják teljesíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06