NFÜ
Elektronikussá válik az ügyintézés az uniós pályázatoknál
A papírmentes pályázati rendszer kialakításának legújabb állomásaként 2013 júliusától az uniós támogatásról kötött szerződések egy részét elektronikusan, és ezáltal gyorsabban kapják meg a pályázók - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken.
2013.07.05 11:52MTI
Korábban az úgynevezett Támogatói Okiratot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró közreműködő szervezet több napos átfutási idővel postán küldte ki a kedvezményezettnek. Mostantól ez az immár elektronikus aláírással ellátott dokumentum is az ügynökség honlapjáról nyíló pályázati e-ügyintézés felületen lesz, és már az okirat aláírásának pillanatában hozzáférhető.
A közlemény szerint az európai uniós források felhasználásának eljárásrendi változásai és az ezeket megalapozó informatikai fejlesztések az elmúlt időszakban jelentősen csökkentették a pályázók és a támogatási intézményrendszer bürokratikus terheit, és gyorsították a támogatások kifizetését. Megvalósult egyebek közt a pályázó és a pályáztató közötti percre kész információáramlás az interneten keresztül, ezzel több ezer levél nyomtatásának, iktatásának, postázásának anyagi és adminisztrációs terhe válik megtakaríthatóvá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


