Az ÁSZ szerint megalapozatlan volt a döntés
Szükségtelen a köröshegyi völgyhíd - legalábbis a számvevőszék szerint
A Köröshegyi völgyhíd megépítésére vonatkozó döntés műszaki, gazdaságossági, természetvédelmi és településrendezési megalapozottsága nem igazolt, az autópályákra költségbecslés nem készült - állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2007-ben befejezett autópálya ellenőrzésekről készített összefoglalójában, amelyet eljuttatott az MTI-nek.
2008.07.07 17:24MTIA gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény 2003 és 2007 között 687 kilométer gyorsforgalmi útszakasz megépítését irányozta elő. Ebből összesen 413 kilométert - 60 százalékot - helyeztek forgalomba. A 2007-re tervezett átadások közül egy sem történt meg, az ekkor elkészült autópályák törvénybeli átadási határideje 2006 volt - kezdődik a jelentés.
A ÁSZ nehezményezi , hogy a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény 2007. júliusi módosítása után az Országgyűlés ellenőrző szerepe korlátozottan érvényesül, ugyanis nem jogszabály tartalmazza a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének éves ütemezését, a beruházások befejezésének időpontját és az előkészítés alatt álló gyorsforgalmi útszakaszokat. Az elmúlt két évben az Országgyűlés nem kapott tájékoztatást a gyorsforgalmi úthálózat építésére fordított pénzek felhasználásáról, és a folyamatban lévő fejlesztésekről.
Minden autópálya szakasznál több nyomvonalváltozatot vizsgáltak, azonban a beruházások költségeinek optimalizálására irányuló tulajdonosi, beruházói stratégia nem létezett. Az ellenőrzött autópálya szakaszok megépítése 356 milliárd forintba került, amelyből a dunaújvárosi és a köröshegyi híd építési költsége megközelíti a 100 milliárdot. A beruházások finanszírozása kizárólag állami pénzeszközökből történt.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nem végzett előzetes árkalkulációt a beruházások reális költségére, a tervezőktől sem rendelt a kiviteli tervekhez költségbecslést. A mérnökök által kialakított árak a korábbi kivitelezői árak kockázati felárral növelt összegein alapultak, így nem lehettek a beruházások megalapozott árkalkulációi - állítja a jelentés. A GKM, mint a tulajdonosi jogok gyakorlója, nem követelte meg előzetes költségbecslések készítését.
A jelentés külön kitér a Köröshegyi völgyhídra. A megépítésének elkerülésére a parttól 15-20 kilométer távolságra vezetett nyomvonal változatokra tervek nem készültek. Még 2000-ben egy szakértői csoport olyan nyomvonalat javasolt, amely elkerülte volna a lakott településeket, tájvédelmi szempontból kedvező volt, és a völgyhíd hosszának felével azonos alagút és híd építésével oldotta volna meg a nyomvonalvezetést. Kőröshegy önkormányzata a szakértők által kidolgozott nyomvonalat - és annak továbbfejlesztett változatát - nem tárgyalta, arról elutasító határozatot nem hozott.
A völgyhidas változat megépítésére vonatkozó döntés műszaki, gazdaságossági, természetvédelmi és településrendezési megalapozottsága nem igazolt - állapítja meg az ÁSZ. A következő feltárt probléma az volt, hogy az előkészítés és a tényleges építés "egybe csúszott". A kisajátítás, a régészeti feltárás és az építés egyszerre folyt. A külső és belső szervezetek által végzett tevékenységek összhangját biztosító projektmenedzsment "szervezeti feltételei nem álltak rendelkezésre".
Minőségi kockázatot jelentenek a kivitelezés során előforduló hibák - például pályasüllyedések - hiányzó minősítési dokumentációi. A minőségi tanúsítványok egy autópálya szakasznál sem készültek el a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdéséig, és utólag sem minden esetben pótolták azokat. Végezetül az ÁSZ több javaslatot tesz, a sorban első az, hogy a kormány kezdeményezze a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény módosítását annak érdekében, hogy - az állami érdekeknek megfelelően - érvényesüljön a közpénzekkel való takarékos és átlátható gazdálkodás.
Továbbá a kormány követelje meg a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztertől, hogy a fejlesztési döntéseket megelőzően készüljenek előzetes költségkalkulációk és a határidők megalapozottságát tartalmazó megvalósíthatósági tanulmányok.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


