Bizalmasan alábecsülték
Az IMF beismerte: hibázott a görög válságkezelésben
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy belső elemzése elismerte, hogy a szervezet komoly hibákat követett el az elmúlt három évben a görögországi gazdasági válság kezelése során, de hangsúlyozták, hogy az adott helyzetben nem volt választási lehetőségük.
2013.06.06 11:18MTI
Az IMF egy belső, bizalmas dokumentuma szerint a valutaalap súlyosan alábecsülte azokat a károkat, amiket a megszorítási politika okozhat a görög gazdaságnak. Az IMF elismerte, hogy lazított a saját szabályain, hogy a görög államadósság mértéke kezelhetőnek tűnjön. Visszatekintve, Görögország a pénzügyi segélyhez szükséges négy feltételből csak egynek felelt meg.
A valószínűleg bekövetkező szabálytalanságokra akkoriban felhívta a figyelmet a szervezet vezető ügyvédje Sean Hagan, és az IMF több szakembere se volt meggyőződve, hogy a görög államadósság kezelhető méretű. Az IMF 2010-ben módosított a szabályain, hogy "különleges esetekben" a megszokottnál nagyobb hiteleket nyújthasson.
A Nemzetközi Valutaalap szerint azonban az Európai Unióval egyeztetett lépésekkel időt nyertek, hogy csökkentsék az eurózónát érő begyűrűző negatív hatásokat, és abban a helyzetben kevés más lehetőségük volt.
Poul Thomsen, az IMF pénzügyi mentőcsomagokért felelős főtárgyalója szerint ugyanabban a helyzetben most is ugyanúgy aláírnák a 2010-ben kötött IMF-megállapodást a görögökkel. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója egy külön interjúban úgy nyilatkozott, hogy a különleges beavatkozás nem minden követelményének feleltek meg, de hatalmas igény volt a segítségre.
A vezérigazgató szerint már megkezdték az újraértékelését annak, hogy mikor adhatnak különleges segítséget és a jövőben szigorúbbak lesznek az adósságráták értékelésében.
Az IMF 2010-ben társult az Európai Biztossággal és az Európai Központi Bankkal (EKB), hogy létrehozzák az úgynevezett gazdasági "trojkát", ami megszervezte a Görögországnak nyújtott első, 110 milliárd eurós mentőcsomagot. A gazdasági segítség ellenére Görögország már hat éve recesszióban van.
Az IMF a belső dokumentumát azután tette közzé, hogy annak tartalmáról beszámolt a Wall Street Journal napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


