0,7 százalékkal nőtt
KSH: növekedésnek indult a GDP
A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest a szezonális- és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint.
2013.05.15 10:17MTI Elemzők átlagosan 1,3 százalékos éves visszaesést és 0,1 százalékos negyedéves növekedést vártak a felülvizsgált negyedik negyedévi 1,7 százalékos éves és 0,4 százalékos negyedéves csökkenés után.
A negyedéves összevetésben mért növekedéssel véget ért a korábban három negyedéven át tartónak tekintett technikai recesszió. A recesszió azonban a 2012 harmadik negyedévében befejeződött, mert a KSH mostani jelentésével felülvizsgált adat szerint akkor nem csökkent, hanem az előző negyedévivel megegyezett a GDP, míg eddig 0,4 százalékos visszaesés volt a köztudatban. A múlt év első negyedének adatát ugyanakkor 1,0 százalékos visszaesésről 1,4 százalékra rontotta a KSH, míg a másodikét 0,6 százalékos csökkenéssel megerősítette.
A tavalyi utolsó negyedévben pedig az eddig ismert 0,9 százalékos visszaesést 0,4 százalékra mérsékelte a felülvizsgálattal a KSH.
A KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye növekedett, az éves csökkenést alapvetően az ipar visszaesése okozta.
Pozsonyi Pál, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője elmondta: a negyedéves növekedést döntően bázishatások okozták.
Éves összehasonlításban az építőipar, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás, illetve az info-kommunikációs ágazat teljesített jobban, míg a többi ágazat teljesítménye elmaradt az egy évvel korábbihoz képest, bár egymáshoz képest csekély szórást mutattak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


