2014-re kész
Újabb 7,2 milliárdot ítélt oda a kormány a Kossuth tér rekonstrukciójára
Az Országház északi oldaláról korábban eltávolították a Károlyi-szobrot, a rendszerváltás utáni állapotok helyett pedig az 1944 előtti arculatot kívánják visszaállítani Andrássy Gyula, Kossuth Lajos, Tisza István és II. Rákóczi Ferenc emlékműveivel.
2013.05.09 21:34MTIA már jóváhagyott forrásokon felül további legfeljebb 7,2 milliárd forint összegű forrást biztosít a kormány a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójára, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) központi épületének külső felújítására. A kabinet erről szóló rendelete csütörtökön, a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A jogszabállyal a kormány egyúttal felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi tárcavezetővel együttműködve, szükség esetén jogszabály-módosítás előterjesztésével segítse az Országgyűlés előtti tér sarkán álló Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) székházához kapcsolódó beruházást, ideértve az épület állami tulajdonba vételét is.
A kormány tervei szerint a Kossuth Lajos tér rekonstrukciója 2014 májusáig készül el, a Steindl Imre Program néven megvalósuló beruházással az Országház alatti látogatóközpont és hatszáz férőhelyes, háromszintes mélygarázs épül, továbbá növelik a zöldfelületek arányát, és a Duna felől is körbejárhatóvá teszik a parlament épületét. Az Országház északi oldaláról korábban eltávolították a Károlyi-szobrot, a rendszerváltás utáni állapotok helyett pedig az 1944 előtti arculatot kívánják visszaállítani Andrássy Gyula, Kossuth Lajos, Tisza István és II. Rákóczi Ferenc emlékműveivel.
A kabinet szándéka alapján 2014 tavaszára valósulhat meg az MTESZ Kossuth téri székházának újjáépítése is; az épület a tervek szerint az Országgyűlés Hivatalának céljait szolgálhatja. A kormány tavaly júniusban egymilliárd forintot csoportosított át az épület tulajdonjogának megszerzésére. A döntésről szóló, 2012. június 6-án megjelent kormányrendelet szerint 2014-ig 20 milliárd forintot szánnak a kibővített Steindl Imre Programra, amelynek része a KIM központi épületének felújítása is, a homlokzat és a korhű tetőzet helyreállításával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


