Heti rendszerességgel fog közlekedni
Balti légitársaság indított menetrend szerinti járatot Sármellékre
A lett Air Baltic légitársaság Rigából érkező járata landolt szombat este a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol öt év után - a német és orosz charterek mellett - ez az első menetrend szerinti járat.
2013.05.04 18:54MTIA mostantól heti rendszerességgel szombatonként Sármellékre érkező járat fogadása alkalmából Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: fordulópontot jelent az Air Baltic megjelenése a másfél éve a város üzemeltetésében lévő repülőtér életében.
A fürdőváros által tett erőfeszítések révén ugyanis öt év után - mióta a Ryanair megszüntette a járatait - ez az első menetrend szerinti gép, amely ráadásul a jelentős küldőpiacnak számító balti államokat és a skandináv térséget köti össze a Balaton és Hévíz régiójával.
Hozzátette, hogy a lett légitársasággal tavaly decemberben kötött hároméves szerződés létrejöttében nagy szerepe volt a Magyar Turizmus Zrt.-nek. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy nemcsak Hévíz, hanem a Balaton, illetve egész Nyugat-Magyarország turizmusa és gazdasága szempontjából kiemelkedő jelentőségű a járatindítás, hiszen Riga repülőtere az észak-európai országok jelentős átszállóhelye, amely most már közvetlenül kapcsolódik a Hévíz-Balaton Airporthoz.
Az Air Baltic évente mintegy 3,3 millió utast szállít csaknem 60 városba. Az első járat egy Fokker 50-es volt, amelyet azonban - a légitársasággal kötött szerződés értelmében - az igényeknek megfelelően bármikor nagyobb kapacitású géppel tudnak felváltani. Papp Gábor az MTI kérdésére elmondta: tárgyalnak további menetrend szerinti járatok indításáról, de ezekről egyelőre csak annyit kívánt elárulni, hogy németországi és oroszországi úticélokról van szó.
Benkő Attila, a repülőtér igazgatója az Air Baltic mostani járatával kapcsolatban az MTI érdeklődésére elmondta: az ötven személyes gépen 41 utas érkezett, az utaslista alapján balti államok polgárai és oroszok. Már az első visszaúton sem repül üresen a gép, jó néhány olyan utast szállít Rigába, akik korábban Budapesten vagy Bécsen keresztül érkeztek Hévízre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


