"Csak" 456 járaton kell a pótjegy
A 65 év felettiek a vonatok többségén továbbra is ingyen utazhatnak
A 65 év felettiek május közepe után is ingyenesen utazhatnak a vasúti járatok döntő többségén.
2013.05.04 18:47MTIA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztályának közleménye szerint a naponta elindított közel 3000 vonatból a feláras rendszer kiterjesztése után is csak 456 InterCity, hibrid, gyors vagy sebes járaton kell gyorsvonati pótjegyet váltani.
Hangsúlyozzák, hogy a 65 év felettiek a pótjegyköteles vonatokon eddig sem utazhattak térítésmentesen, a kiegészítő jegyeket eddig is meg kellett vásárolniuk. A menetrendi besorolás változtatása tehát ebből a szempontból sem jelent újdonságot.
Arra is kitérnek, hogy a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény előírásai szerint 2012 óta a rugalmas árképzés érdekében a közlekedési társaságokkal kötött közszolgáltatási szerződésekben határozzák meg a díjakat. A mostani intézkedéssel a díjstruktúra nem, csak egyes járatok menetrendi besorolása módosul, a változásról a személyszállító vasúttársaság a menetrendek meghirdetésére előírt 14 napos határidővel tájékoztatta utasait.
A közlemény szerint a MÁV-START Zrt. a gyorsvonati pótjegyből származó bevételeket járműállománya felújítására fordítja. A vasúttársaság az idén és jövőre 1 milliárd forintot költ közel 300 vasúti kocsi szolgáltatási színvonalának növelésére.
A vállalat 2013 második felében az Új Széchenyi Terv forrásaiból korszerűsített Budapest-Székesfehérvár elővárosi vasútvonalon és a kapcsolódó vonalakon jelentős menetrendi fejlesztést hajt végre. A közlekedők többféle módon mentesülhetnek a gyorsvonati pótjegy megváltása alól.
A MÁV-START Zrt. bérletével vagy START Klub kártyával rendelkező utasoknak nem kell felárat fizetniük. Így a rendszeresen munkába vagy iskolába vonatozókat a pótjegyes járatok körének kiterjesztése nem érinti - hangsúlyozza az NFM. Azt is kiemelik, hogy az alaptarifa és a 65 év felettiek utazási kedvezményének mértéke a kormányváltás óta változatlan.
A legutóbbi átfogó emelés a szocialista kormányzás idején, 2010 februárjában történt, a jegyek ára akkor 15, a bérleteké 10 százalékkal nőtt. A tarifák összességében 140 százalékkal emelkedtek 2002 és 2010 között - szögezik le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06