Gazdasági kérdésekben
Tárki: kissé derűlátóbb lett a lakosság
A pozitív elmozdulás ellenére kirívóan alacsony évek óta az ország gazdasági állapotával elégedettek aránya.
2013.04.30 16:45MTIA magyar lakosság kissé optimistábban ítéli meg saját anyagi helyzetét, illetve az ország gazdasági állapotát és kilátásait az év elejéhez képest, de még így is elég "sötét" a kép - közölte a Tárki Zrt. áprilisi országos reprezentatív felmérésének eredményeit kedden.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet 2004 óta rendszeresen vizsgálja a magyar lakosság gazdasági helyzetértékelését. A válaszok alapján kirajzolódó kép az elmúlt szűk évtizedben sosem volt igazán derűs, de az utóbbi egy évben lényegében elhúzódó mélypontot mutat a grafikon. Hasonlóan mélyen volt az értékelések alapján felvázolható közhangulat pár évvel korábban, 2007 és 2009 között is, amely 2012 januárja és 2013 áprilisa között ismét igen alacsony szintet mutat.
A tavaszi felmérés eredményei halvány javulást sejtetnek, de kérdés, hogy ez egy tartós javuló trend része-e, vagy csak egyszeri alkalom - jegyzi meg a Tárki.
A pozitív elmozdulás ellenére kirívóan alacsony évek óta az ország gazdasági állapotával elégedettek aránya: az idén áprilisban - a korábbiakhoz hasonlóan - százból csak négy magyar értékeli az ország gazdasági helyzetét jónak, míg alig minden ötödik számít javulásra egy éven belül. A javulás ellenére az ország gazdasági helyzetének ilyen rossz megítélése nem új keletű jelenség: 2007 óta lényegében alig található olyan magyar, aki elégedett lenne az ország gazdaságával, ehhez képest a 19 százaléknyi optimista már figyelemre méltó, de így is csak minden ötödik magyar néz bizakodással a közeljövő gazdasági folyamatai elé - olvasható a közleményben.
Az elmúlt egy évben ugyanakkor csökkent az ország gazdasági kilátásai tekintetében pesszimisták aránya: 2012 elején a magyarok 53 százaléka, idén tavasszal pedig 36 százaléka várt romló gazdasági helyzetet. Viszont 27-ről 38 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint se nem romlik, se nem javul az ország gazdasága a következő egy év alatt, míg 12 százalékról 18-ra emelkedett a javulást várók aránya.
Ami a saját anyagi helyzetet illeti, a magyarok csupán egytizede elégedett anyagi helyzetével, és ez is egy évek óta jellemző szint, hiszen 2009 óta ingadozik ilyen alacsonyan az elégedettek aránya.
A Tárki felméréséből kiderül az is, hogy míg tavaly januárban a magyarok 8 százaléka, addig idén áprilisban már 15 százaléka véli úgy, hogy egy év múlva jobb anyagi helyzetben lesz. Ezzel párhuzamosan a pesszimisták aránya is csökkent: 2012 elején tízből öt magyar várta anyagi helyzete romlását, bő egy évvel később viszont már csak hárman, közben pedig a változatlanságot várók aránya 36 százalékról 47 százalékra nőtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06